Ünnep

Szigorú diétára fogott az orvos. Amit elképzelni sem tudtam, megtörtént: karácsonykor korgó gyomorral aludtam el. Különben szép volt az ünnep...

Fényvillamostól a luc-holokausztig

Az az igazi adventi csoda, ha tudod, hogy elkéstél, mégis inkább döcögsz a kényelmetlen, pazar fényekbe öltöztetett 47-essel, ami ráadásul belülről nem is látszik, és vállalod, hogy utána magyarázkodnod kell.

Várva a luc-holokauszttól sem mentes ünnepeket (by Fábry Sándor), egy nyári eseménybe csöppentünk, A nyaralás díszletei közé. A Katona József Színház próbájára osonhattunk be, és nevethettük át a délelőttöt. Carlo Goldoni művét a Mohácsi testvérek dolgozták át; Mohácsi János rendező és egy maroknyi színész néhány jeleneten keresztül bepillantást engedett a vidám próbafolyamatba. Persze nem szép dolog másokat beelőzni, és azon agyalni, hogy "jaj, ki ez a színész; olyan ismerős a hangja", vagy hogy "Ónodi Eszter fölöttünk lakott," és szabad-e fotózni és föltenni a képet egy blogba. Naná, hogy rosszalkodtunk megint. :)

A tegnap esti Vígszínház-beli Jóembert keresünkhöz csak annyit fűznék, óriási kérdőjel maradt bennünk. Lukács Sándor, Kerekes József, Molnár Áron és Telekes Péter emlékezeteset nyújtott. Lengyel Tomit vetkőztettem volna tovább, Eszenyi Enikőt helyenként erőltetettnek éreztem. Bennem van a hiba? Csak hallgattam a vastapsot a végén, és nem értettem...

Túlzás lenne azt mondani, hogy kárpótolnak a molyos könyvjelzők, de rettenetesen jó, hogy megkaptam őket. Az Akvárium Klub ma is becsalogatott minket (részben ezért, részben) Nyáry Krisztián könyvbemutatója kapcsán. Esze Dóra jól kérdezett, s külön örömmel töltött el, hogy saját élményeit is megosztotta. A beszélgetés végén a majdnem 100 éves Ady és Csinszka dagerrotípiáját közelről is megnézhettük. Irigylem az ilyen kincsek birtokosait. :)

 

 



Véletlenek sorozata a legújabb irodalmi bulvár könyv, -mely szembemegy minden marketing-igazsággal,- a legjobban fogyó kötet volt ez év novemberében Magyarországon. Nyáry Krisztián Így szerettek ők címmel publikálta a zömében 19. századi írók (irodalomkönyvekből nem ismert) kalandos életét.

Esze Dóra "egyslukkos"-ként jellemezte a történetek sorozatát, amik olvasójukat arra késztetik, egyvégtében falják föl az összes betűt.

 

A Facebookon közzétett anyagokra gyakran rácsodálkoznak a rajongók: "Én ezt mért nem tudtam?"

A tankönyvekben a szentek helyét vették át az írók, költők, így a tematika, az anyag "szárazsága" innen eredeztethető. Nem a lebilincselő sztorik kerültek a lapokra. Ezzel a korszerűtlenséggel már kisiskolás korban elvehetik az olvasási kedvet.

Petőfiről is olyan kép él, ami nem teszi vonzóvá, pedig igenis méltó lenne az érdeklődésre.

 

Nyáry önkéntes munkájával családját, barátait szórakoztatta, mígnem azt vette észre, kétezer követőre talált. "Illik mondani, hogy elutaztam"- utal arra, hogy rajongói ne várják hiába posztjait.

Ezek a történetek éppen olyan hosszúak, hogy egy kávé- vagy cigarettaszünetbe is beleférnek.

 

Az Erzsébet téri Nescafé bódénál kávé mellé nem kaptunk irodalmat, de aranycsillagot, amire titkos jókívánságainkat fölvéshettük, igen. 

 

Az Akváriumban dedikálók között nemcsak Nyáry Krisztián, de Puzsér Róbert is helyet foglalt. Utóbbi férfiú érdeklődéssel figyelt egy szőke hölgyeményt, akivel hosszasan beszélgetett. Ahogy láttuk, még félbe sem szakította. Talán valaminek a kezdetét csíptük el? :)

 

És igen. Nem hiába küldtem emelt díjas sms-t. "Gergő vagyok. Egy álom válna valóra, ha győzhetnék az X-faktorban! Köszönöm az eddigi támogatást és remélem, a mai esti produkciók is tetszeni fognak."

Álmodj tovább, Gergő! :)

Lajos bácsi meséi

Parti Nagy Lajos fogott egy könyvet az Akváriumban, és olvasott egy kicsit a Fülkefor és vidéke- Magyar mesék című könyvéből, miután "lenémázta" a telefonját.

A 2011-ben baráti e-mailezgetésből indult folyam dagadni kezdett, mígnem másfél évvel ezelőtt az ÉS páratlan oldalára került. Kb. 87 glossza látott eddig napvilágot, és már önálló kötetért kiáltott. A közéleti töltettől sem mentes "mesék" "rólunk mindannyiunkról szólnak, ne legyenek illúzióink."

Hogy mit írt Schmitt Pál a vendégkönyve, hogy mért nézett setéten Semjén Zsolt, hogy ki a nemzeti erkölcs köcsöge, hogy mi az összefüggés a nyugdíjlopás és a chipsadó között, hogy miért olvassa Hoffmann Rózsa nulladik órában a János vitézt, hogy ki kaphat angyaltoll dzsekit, hogy miért válik forralt borrá a Duna, s ki mondhatta, hogy "az idézőjel az ördögtől való, s szakdolgozatot abból írunk, amit találunk", járjon szépen mindenki utána.

Teremtett lények

Amikor Stefanovics Angéla fölolvasott Malgot István Fuldokló istenek című könyvéből, még nem sejtettem semmit. Én egy beszélgetésre indultam, mégis több lett a dologból.

Az, hogy meg kell változtatni a világot, a tehetséget, az erőt kell keresni mindenben, a 71 éves szobrász elvárása önmagával, ill. velünk szemben. Álmainkat sem halogathatjuk, írta Korábban indulj című könyvében.
A nyitottság, a melegség és a közvetlenség, ami alkotásaiban megjelenik, (legyen az szobor, útifilm vagy írás) az ázsiai emberek sajátossága. Kambodzsai élményei visszaköszönnek az anyag és forma egységében. Szívesen nyúl vissza a törzsi művészetekhez.

A Cigányhold-kötete kapcsán Malgot hangsúlyozta, roncskultúra, amiben a cigányok élnek, hiszen kiszolgálták azokat a népeket, akikkel vándoroltak. Írott hagyományuk nem lévén, a bennük lévő muzikalitást tudják csak megmutatni. A művész, felkarolva ezeket a tehetséges embereket, cigányszínházat csinált. Színházcsinálásra alkalmasnak talál másokat is, de "ilyen szobrokat más nem tud."

Kilenc év alatt végezte el a főiskolát, kétszer függesztették fel, sosem tülekedett, ha kiállításokról volt szó, nem ment el a kötelező naturalizmus felé, ő csak direkten őszinte volt (és most is az), néha bántóan az. Kilenc évig élt együtt Stefanovics Angélával, és mindösszesen három szobrát adta el. A többi kincse Maglódon kapott helyett, a szobrászműhely felső szintjén. "Fáznak a szobrok, de nem nagyon fáznak"- fűzi hozzá mosolyogva.

Jézus alakjának csodáját abban látja, hogy az Ószövetség büntető Istenét szeretet-Istenként definiálta, így hozva közelebb az emberekhez. Nem a keresztáldozattal tett csodát, hanem a szeretet által.

Nincs miért félnünk, mert nincs demokráciánk. Hazánk csak egy van, ebben a hazában kell kiteljesednünk, elfeledve a gyűlöletet, ami bennünk van. Az értelmiség pedig mondja azt, ami igaz és fontos.

Asonka, a lehúnyt szemmel pörgő kislány szobra szinte életre kel, a Pillangó születése is valós élménnyé válik a szobrokon, amik eljöttek hozzánk az Uránia Nemzeti Filmszínházba.

Malgot István könyve hat évnyi fotózás, egy évnyi beszélgetés eredménye. Aki ezt kivárta, a szerző, Götz Eszter, és a kiadó, Lendvay Miklós. Na meg Galkó Balázs, aki felolvasott, kérdezett, és tartotta a mikrofont.
Még most is a hatása alatt állok. :)

Nyuszi

Ahol vadászok vannak, kell lennie nyuszinak is- jut eszembe (nem véletlenül) az Élménykalendárium a Ferencvárosban programsorozat kapcsán.
A Nemzeti Színházban meghirdetett kulisszajárás előtt gyermeki izgalom lett úrrá rajtam. Mert ugyan ki ne akarna rejtett zugokba belesni, színházi büfében egy kis cigifüstöt inhalálni, vagy végigsimítani a széktámlát az egyik öltözőben. Beférkőzni egy kicsit a színészek intim szférájába.
Talán túlzott ez az emelkedettség, de ők annak az emberfajtának a tagjai, akik képesek mesevilágot, örömet, fájdalmat teremteni olyan eszközökkel, amiknek mi nem vagyunk birtokában. Na, nem a ripacsokról beszélek, akiket végighallgatni is szenvedés, hanem azokról, akik hatni tudnak rám. Amíg pedig ilyenek lesznek, csodálattal fogok adózni előttük.

 

Imádom ezt az épületet is. Kívül-belül egyaránt. Kellett is ez a hosszabbacska bevezető, mert a rövidke vezetés csupán a színháztermekre korlátozódott, s hiába kísért minket Földi Ádám, nem hoztuk ki a maximumot a sétából. :(

Az alábbi díszlet a (korábban Hollósi Frigyessel játszott) Náthán gyermekei című darabból való, melyben Ádám is szerepet kapott.

 

 

Teázás és sütizés közben rá-rápillantottunk a páratlan panorámára, a fényes díszektől megszépült fenyőre, és... Szatory Dávidra, akit gyáva nyúl lévén hagytam derűsen nevetgélni, majd (utánanézve, hogy biztos, igen biztos, hogy ő volt) fellépkedni a kék szőnyeggel borított lépcsőkön...

Beavatás

Markó Ivánnak hagytam, hogy olyat mutasson, amit eddig senki. Az ő táncosait a rúd mellett gyakorolva, tréningruhában, nem a MÜPA mesterséges fényei, díszletei között. Karnyújtásnyira azon a talajon, amit mi csizmáinkkal végigszántottunk.
A Böszörményi út eldugott, sötét udvarán a bridzs szerelmeseit könnyebben megtaláltuk, mint ezt az egyszerű tánctermet.

Ha valaki követi a magyarországi tehetségkutatókat, egy gyöngyszemre bátran visszaemlékezhet. Furcsa, de én nem néztem az elmúlt években egyet sem, mégis megtalált ez a videó. Nagyon megszerettem. :)
És Markó Iván beavató előadásán Gomes ott volt velünk. Leült a földre, és onnan figyelte a csapatot, ami egy előadás erejéig "befogadta" őt. A Magyar Fesztivál Balett Mózesében az Aranyborjút táncolja.

A lábemelgetések és hajolgatások után szívverésünket a Boleró merész koreográfiája, ill. a zene ritmusa emelte. Szinte ránkcsorogtak a táncosok verejtékcseppjei.
A nézőkről készült közös fotót már csak a zuhanyzóba induló táncosfiúk tudták überelni.

Képtelenség

A legnagyobb karácsonyi forgatagban, ahol akkora a levegő- és embersűrűség, hogy a forralt bor is látszódott volna a képen, Nikonom fölmondta a szolgálatot. Se kép, se hang.
Így az Örkény Könyvesboltban Kulka János derűs arca nem került megörökítésre, ráadásul nem is beszéltünk vele. Mivel nem vettük meg a könyvét, nem volt mit aláíratni vele. Akkor mit csinálunk Kulkával?- kérdeztem. Merci csak ennyit mondott: "Nézzük." És így tettünk. 

A kincsvadászaton azonban szemfüles voltam, így megtaláltam az elrejtett szerencsekövet, és mert a kérdésre is jól válaszoltam, egy fantörpikus albummal térhettem haza. Éljen az a 100 térkép, ami könyv formájában itt fekszik velem az ágyban.
Nem említettem még a juhtúrós-kapros és whiskeys-mogyorós(simán diónak éreztem) bejglit, amiknek minőségét lelkesen teszteltük.

Az Operaház előtt rózsaszörppel egészítettem ki a napi folyadékbevitelt, -valaki bort kortyolgatott közben,- majd felmelegedtünk az épület ajándékboltjában. A falra függesztett képernyőn izmos fiúk táncoltak szédületesen, s kötötték le figyelmünket. Az eladólányt kérdezve megtudtuk, hogy hollandok, és Black&White néven fut vagy az együttes vagy a produkció. És épp az imént egy lány kérdezte ugyanezt. Még jó, hogy lány. Fiú kérdezné, gyanakodnék erősen. :)

Ossz, lájkolj, vidd

1000. lájkolónak lenni nem könnyű, mégis megéri. Fábry felvételén véletlenül vettük be a színpadot, végtelenül spontán módon kerültünk egy fotóra Miklósa Erikával, s egy rajongó könnyedségével becserkészészett Dizájn Center-kötetbe is autogramm került Sancytól. Kétség sem fér hozzá: jók vagyunk. :)

Dr. Csont nyomában

A Kutatók Éjszakája után kellett volna ezzel a beszámolóval jelentkeznem, de megelégedtem a képek nézegetésével. Bones rajongói biztosan föltették maguknak a kérdést, mennyire tér el a háromdimenziós képalkotás, ill. az arcrekonstrukció a valódi antropológusok munkájától. Kustár Ágnes, a Természettudományi Múzeum munkatársa gipszkoponyákon szemléltette a folyamatot. Beszélt a fül és az orr "eltalálásának" lehetőségeiről, hiszen a csontok nem mindig mutatják meg a tökéletes képet. Ezért is készítenek több verziót, különböző színű, formájú arcszőrökkel. Végeredményben a sorozat élethűen mutatja be a törvényszéki antropológusok munkáját. (Egyébként a film ötletadója Kathy Reichs, aki korábban antropológusként dolgozott, részről-részre segíti a stáb munkáját.)

 

 

Szent László hermája nagy segítséget nyújtott abban, hogy arca visszakövetkeztethető legyen.

 

 



AZ irodalomkönyvekből ismert "lányos" Janus Pannonius-arc a legújabb kutatások szerint téves ábrázolás. Ahhoz azonban, hogy a történészek is elfogadják az új, robosztusabb arcot, kis időnek még el kell telnie, akkor is, ha az indokok logikusak.

A fél órás előadás több, mint egy órásra duzzadt, nem véletlen, hogy a 15 ember két perc alatt feltöltötte a szabad helyeket...

Torlódás 3.

A Fiumei úti sírkertről még egy rövid képes beszámolót tartogatok. A kisvonatra sokan nem fértünk fel, így tempós gyaloglással követhettük a rekedt idegenvezetőt. Először Deák Ferenc, majd Kossuth Lajos mauzóleumát kerestük fel.

 

Deák Ferenc fölött határ a csillagos ég

 

Kossuth Mauzóleuma

 

 

 

 

A Kegyeleti Múzeumban belecsöppentem egy kiállításismertetőbe. A lány, akinek a nevéről lemaradtam, rendkívül lelkes volt és nagytudású, de irtózott a fényképezőgépektől. Az idegenvezetés elképzelhetetlen fényképezés nélkül. Reméltem, hogy ebből a mondatból többet hozok ki.

 

 

 

 

A Gerő G. András által készített koporsón Villon egyik balladájának figurái elevenednek meg testestül-lelkestül.

 

 

Az akár hetven temetésre is használható nyitható aljú koporsó gondolata eleve perverz ötlet. Megvalósítása még inkább. Néhány hónap után a nép felháborodására betiltották ezt a fajta temetést.

 

 

 

Halottaikat a mexikóiak vidám színekkel, csontvázas-halottas figurákkal, cukorkákkal ünneplik. Hiszik, hogy a holtak jobb helyre kerülnek, örvendeznek, hogy ők még élhetnek. Viva la Mexico! :)

Torlódás 2.

Nem bírtam sokáig nyugodni, jöjjön a folytatás. A Zsidónegyed-túra teljes kudarcba fulladt, mert a szervezők nem számítottak ennyi emberre. Ha fölteszem a költői kérdést, vajon mire számítottak, megválaszolja-e valaki? A 10 órás és a 13 órás csoportot is többen otthagytuk. Mikrofon nélkül a belvárosban 200 embert lehet-e érdemben vezetgetni?

A tegnapi N. Kósa Judit vezetésen fölbuzdulva a Dob utca 46-ig sétáltam, ahol Seress Rezső dalszerző (Szomorú vasárnap, Fizetek, főúr) egykori lakóházát nézhettük meg. A második emeleti erkélyről vetette le magát 1968 januárjában, majd a kórházban fölakasztotta magát.
(Ebben a házban nőtt fel Presser Gábor is. )
A ház tetejéről jól látszik a Gellérthegy, számos templomtorony és hangulatos háztető. Ha a Zsidónegyedben barangolok, sosem látom ezeket a gyönyörűségeket.

 

 

 

 

A Brit Nagykövetség közel évszázados épülete különösebb értéket nem hordozott. Utólag megelégednék vele, ha csak képen látnám...

 

 

 

A kedvenc képeimet hol máshol találhattam volna meg, mint a női mosdó mellett. :)

 

 

A nap utolsó állomásáról holnap számolok be. :)

Torlódás

Egyrészt a hatalmas tömeg, másrészt a hatványozottan felgyülemlett programok apró torlódást okoztak a hétvégén.
Pénteken este a Libra Caféban indítottunk, ahol Kepes András asztalánál két tolmács bácsi idézte fel nyelvtanulási motivációit, kalandjait. (Nem árulok el titkot, ha azt mondom, a kislányok kitűnő ösztönzők.) Fáber András és Szomráky Béla kedélyesen vezettek be a szinkrontolmácsolás rejtelmeibe.
Az idegennyelvű könyvesboltban négy könyvet magamévá is tettem, összesen 800 forintért.

Az Alléé Nemzeti Színház-kiállítása szombaton indult, itt is érdemes egy kört tenni.

A Kulturális Örökség Napjainak keretében N. Kósa Judit körúti ismertetőjével nyitottam a napot, a Ferenc körút 39-ben. A logikus gondolkodásra példa, hogy a Boráros térig megépült út a semmiben folytatódott, hiszen a Petőfi híd (korábben Horthy) évtizedekkel később készült el.
A ház, keramitos (sárga járólapos) udvara, a telek, a lakások sokszögűsége kihívások elé állította az építészeket. Derékszögből itt nagyon kevés akad.
Az erkély, - a szokásoktól eltérően- a második emeleten épült meg, de a beépített lift a kezdetektől megkönnyítette a lakók életét.

 

 

A Nemzeti Múzeum kertjében felállított sátrak között a borsodnádasdi molnárkalács hagyományát elevenítették föl. A templomi ostyához hasonló, de méretében és ízében különböző finomságokat ingyen osztogatták. Én hármat megettem, így a legkevesebb, hogy írok is róla.

Az ollószerűen szétnyitható 5-7 kiló súlyú sütővas családonként más-más motívumot hordozott. Gyakran ábrázoltak vallási témákat, ill. a szeretet, szerelem témakörét.

Az országban a legtöbb sütővas Borsodnádas településén lelhető fel.

 

Innen indult a séta a Pál utcai fiúk nyomában. Práter utcai létezésem erősítette bennem azt a hitet, hogy a srácok, abba az iskolába jártak, ahol a szoborcsoportjuk is fellelhető. Hányszor megpaskoltam a kis buksijukat! De hiába. Azért kerültek ide, mert itt adódott elegendő hely számukra. Különben a Lónyay utca elején található iskola padjait koptatták...

Az utolsó állomásként a Fűvészkertben barangolhattunk. Bambi bambuszon kívül nem tartok más növényt itthon, mégis élvezettel fotóztam a növénycsodákat. Volt, ahol direkt azt kérték, simogassuk meg őket!

 

 

 

Hogy a Földalatti Vasúti Múzeum és Paul Klee között mi a kapcsolat, arra nem jöttem rá, de ez az a hely, ahová bármikor szívesen visszanézek. Barátságos, méltóságteljesen idejétmúlt, szívemhez közeli.

 

 

Az Újpesti Lapkemúzeum Juhász György négy évtizednyi "munkájának", szenvedélyének köszönhető. Aki azt hiszi, hogy a gyűjtemény csupán lepkékből áll, az nagyon téved, hiszen skorpiók, pókok, bogarak, kagylók, korallok is színesítik a gyűjteményt. Faragott, fából készült tárgyak, istenszobrok, kígyó, kisebb-nagyobb kövek, ásványok mind-mind megtalálhatók Gyuri bácsi házában.

Egyszer, mikor pár éve arra jártam, a ház körül ezernyi lepke repkedett. Akkor határoztam el, hogy belülről is megnézem. Megérte! :)

 

 

 

Simon András galériájába minden igyekezetünk ellenére sem jutottunk be. Még egy óránk lett volna zárásig, de nem tehettünk mást, tanácstalanul elblattyogtunk. :(

Hamarosan jön a mai nap beszámolója!

(Don't) Find My Way

Elköltöztem. Stop. A Törley Kastély az ablakom előtt. Stop. Újra Mindenből egy van felvételek. Stop. Mészáros Tibor az új kedvenc. Stop. Római ajándék Mercitől. Stop.

 

 

Mint az áradó folyó- újra és újra. Stop. Mikroszkóp Színpad először. Stop.

 

 

 

Dékány Tibor fotókiállítása, Magashegyi Underground a XXIII. Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon. Stop.

 

 

 

 

 

A szeretők pedig ne csodálkozzanak, ha lekurvázzák őket. Stop.

 

 

Say goodbye

Jó lenne megpihenni, de még mindig izgatott vagyok. Nem elég, hogy hajnali 4-ig virrasztottam, attól tartva, hogy mexikói vendégünkkel valami baj történt, rögtön lepergett előttem leendő gyermekeim diszkóba járása. Hétvégente öregednék egy évet.
De ki tűnik el utazása előtt néhány órával? OMG!
Persze minden a helyére került, David eltévedt a Margitszigetről kifelé, és az éjszakai járatokat nem ismerve hosszúra nyúlt a hazajutása.

Rékával a repülőtér felé tartva a sarkon futottunk össze, és kezembe nyomta a Horvátországból hozott világítótornyocskát. Imádom. :)

 

Ez az utolsó éjszakám a lakásban. Kezd idegenedni. Olyan, mintha már nem lennék a része.

Búcsúznom kell. Emberektől, helyektől, és hagynom kell jönni az újat. Ettől viszont még nem múlik a szomorúságom... :(

 

 

Pénteki gubancok

Apró öröm, hogy végre szombat van. Miután a mosógép elárasztotta az előszobát és a fürdőszobát, kitereltük a vizet az udvarra. Még jó, hogy a földszinten lakunk.

Az Országos Széchényi Könyvtárba sem jutottunk be könnyen, hiszen a visszaigazoló e-mail tudatta, belépőre lesz szükség, hogy átjussunk a Sörfesztivál területén. Természetesen a karszalagot adó bódé még nem nyitott ki, a könyvtárat pedig rossz irányba tájoltuk be, így ellenkezőleg indultunk el. Megpillantva a Tourinform irodát fellélegeztem, viszont egy teremtett lélek sem volt odabent. Még jó, hogy egy kupac térképet hagytak a pulton, amin részletesen mutatták a környéket. Persze, hogy az én térképemen mindig a számomra fontos helyeket takarják ki.
Fölugrottunk a 16-osra, hogy egy megállót vigyen minket. A velünk felszálló ellenőröknek persze fogalma nem volt a könyvtár eseményeiről, ráadásul a Sörfesztivál létezéséről is tőlünk hallottak.
A bejáratnál kiderült, karszalagra nincs szükség... Egy személyzeti bejárón sikerült bejutnunk az Oroszlános Kaputól nem messze. Jeró osztálytársa, aki éppen ott dolgozott, elterelt minket a főbejáratig. Ott egyetlen pult állt, egy hölgyeménnyel, akit egy pár foglalt le, egy másik pedig várakozott. Kedvesen eléjük vágtam, és jó öt perces késéssel bejutottunk a Budai Krónikáról szóló előadásra. Farkas Gábor Farkas bő fél órát mesélt a Magyarországon található könyvritkaságokról. A Hess András által 1473-ban nyomtatott példányokon kívül 10 maradt fönn a világon.
A történeti ismertető után meglestük a krónikákat. Az előadó készségesen válaszolt a kérdéseinkre, és szívesen ajánlotta a 210 éves könyvtár honlapját és blogját, ahol a kötetek pdf formátumban letölthetők.

 

 

 

 

Bolyongásunk eredményeképp leltünk rá a Koller Galériára, mely 1953 óta áll fönn. Egy végtelenül kedves hölgy engedett be minket, és invitált a három emeletnyi csoda közé. Párkányi Péter szobrász "fejetlen/testetlen" alkotásai különösen tetszettek.

 

 

 

 

 

 

 

 

Amerigo Tot emlékszobája a felső szinten várja a látogatókat, csodálatos panorámával az Országházára.

 

 

 

 Az alábbi képe a Csurgói Madonna, amit édesanyjáról és önmagáról mintázott.

 

 

 

 

 

Ennek a napnak is vége lett. Néhány óra, és irány a reptér! :)

Yesterday 2

Úgy tűnik, ma sem leszek naprakész, hiszen ezek még a tegnapi, Daviddal töltött programok beszámolói. Nem egyszerű kevés pénzből sokat mutatni egy olyan embernek, aki először jár a magyar fővárosban. Ráadásul nem akar jegyet venni, hogy ezzel is spóroljon. Na jó, egyet elhasználtattam vele a Nyugatiig, majd elsétáltunk a Markó utcai Kresz Géza Mentőmúzeumba az Apró mentők nagy kiállítására.

A fiatal lány, aki beengedett minket, valószínűleg diákként teljesített szolgálatot. Rajtunk kívül nem is volt más látogató. Már majdnem elértük az utolsó termet, mikor megkérdezte, a fotózás miatt kapcsoljon-e lámpát. Aztán fölbátorodott, és ajánlott nekünk egy rövid filmet a Titanicról, Dr. Lengyel Árpád hősies magatartásáról a mentés során.

 

A kedves kis figurák, autók, repülők, baleseti helyszín rekonstruálása, a kezdetekben használt orvosi felszerelések, -mint az elsősegélydoboz, hordágy,- mind elavultnak tűnnek a mostani technikai felszereltséghez képest. Nem véletlen, hogy a halálozási adatok magasabbra szöktek az elmúlt évszázadokban.

A fenti gépet Magyarországon gyártották, de számomra nem egyértelmű, mire szolgált. Ha nem tudnám, hogy egy mentőmúzeum darabja, korabeli űrutazás-szimulátornak képzelném.

 

 

 

A pincében az 1956-os forradalom alatt kórház működött, ahol a sebesülteket ellátták. Kivitelezése nagyon hasonlít a Budai Vár aljában található Sziklakórházhoz. Persze sem terjedelemben, sem felszereltségében nem veszi föl vele a versenyt.

 

Az udvari garázsokban régi mentőautók állnak, az 1930-as évekből. Látható ott Robur, a németországi "csoda", ami nagysága és tohonyasága miatt mentőként sem vált be.

 

A kedves lányka még elárulta, októbertől Titanic-kiállítást terveznek a kis autók helyére. Aki még ezeket a tárgyakat szeretné látni, szeptember végéig megteheti.

 

A Nyugatitól elindultunk a Dob utca irányába. Az Oktogonon gyorsétkeztünk, aztán pár percre megálltunk egy könyvárus portékái előtt is. Német nyelvű meseköny után kutattunk az eladó segítségét kérve, aki éppen egy on-line Mahjong-játszma végénél tartott. Egy kupacra mutatva jelezte, ezek a keresett könyvek. Mondom neki, úgy látom, angol nyelvűek. Mire ő: "Ja, akkor nincsen."

 

Az Unio Gallery egy hotel különtermében, ill. az emeleti folyosón helyezte el a kortárs festőművész, Olasz Attila képeit.

 

 

Az egyik képet kontár módon fejjel lefelé tettem föl a facebook-oldalamra, de nem reklamált senki... :)

 

A Bródy Sándor utcát elérve túlmentünk egy kapuval az Olasz Intézeten, így egy "nevevandenemnéztükmeg" kávéházba tévedtünk, ahol történetesen szintén láthattunk kiállított képeket. Ezek az apró örömök mindenütt utolérnek.

 

 

 

Végül a Budapesti Olasz Kultúrintézet aulájába belépve elénk tárult Serena Scapagnini A Hullám című kiállítása. A képek hatásosak, ötletesek, igaz nem nagy számban képviselik készítőjük munkásságát.

 

 

A kép szürkeségét apró kövecskék teszik tökéletessé.

 

 

Jancsó Miklós verse a képek hangulatát tükrözi.

 

 

Végül, de nem utolsósorban a legkedvesebb kép.

 

 

A mai nap összefoglalójával később visszatérek. :)