A fiatal lány, aki beengedett minket, valószínűleg diákként teljesített szolgálatot. Rajtunk kívül nem is volt más látogató. Már majdnem elértük az utolsó termet, mikor megkérdezte, a fotózás miatt kapcsoljon-e lámpát. Aztán fölbátorodott, és ajánlott nekünk egy rövid filmet a Titanicról, Dr. Lengyel Árpád hősies magatartásáról a mentés során.
A kedves kis figurák, autók, repülők, baleseti helyszín rekonstruálása, a kezdetekben használt orvosi felszerelések, -mint az elsősegélydoboz, hordágy,- mind elavultnak tűnnek a mostani technikai felszereltséghez képest. Nem véletlen, hogy a halálozási adatok magasabbra szöktek az elmúlt évszázadokban.
A fenti gépet Magyarországon gyártották, de számomra nem egyértelmű, mire szolgált. Ha nem tudnám, hogy egy mentőmúzeum darabja, korabeli űrutazás-szimulátornak képzelném.
A pincében az 1956-os forradalom alatt kórház működött, ahol a sebesülteket ellátták. Kivitelezése nagyon hasonlít a Budai Vár aljában található Sziklakórházhoz. Persze sem terjedelemben, sem felszereltségében nem veszi föl vele a versenyt.
Az udvari garázsokban régi mentőautók állnak, az 1930-as évekből. Látható ott Robur, a németországi "csoda", ami nagysága és tohonyasága miatt mentőként sem vált be.
A kedves lányka még elárulta, októbertől Titanic-kiállítást terveznek a kis autók helyére. Aki még ezeket a tárgyakat szeretné látni, szeptember végéig megteheti.
A Nyugatitól elindultunk a Dob utca irányába. Az Oktogonon gyorsétkeztünk, aztán pár percre megálltunk egy könyvárus portékái előtt is. Német nyelvű meseköny után kutattunk az eladó segítségét kérve, aki éppen egy on-line Mahjong-játszma végénél tartott. Egy kupacra mutatva jelezte, ezek a keresett könyvek. Mondom neki, úgy látom, angol nyelvűek. Mire ő: "Ja, akkor nincsen."
Az Unio Gallery egy hotel különtermében, ill. az emeleti folyosón helyezte el a kortárs festőművész, Olasz Attila képeit.
Az egyik képet kontár módon fejjel lefelé tettem föl a facebook-oldalamra, de nem reklamált senki... :)
A Bródy Sándor utcát elérve túlmentünk egy kapuval az Olasz Intézeten, így egy "nevevandenemnéztükmeg" kávéházba tévedtünk, ahol történetesen szintén láthattunk kiállított képeket. Ezek az apró örömök mindenütt utolérnek.
Végül a Budapesti Olasz Kultúrintézet aulájába belépve elénk tárult Serena Scapagnini A Hullám című kiállítása. A képek hatásosak, ötletesek, igaz nem nagy számban képviselik készítőjük munkásságát.
A kép szürkeségét apró kövecskék teszik tökéletessé.
Jancsó Miklós verse a képek hangulatát tükrözi.
Végül, de nem utolsósorban a legkedvesebb kép.
A mai nap összefoglalójával később visszatérek. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése