Pénteken este a Libra Caféban indítottunk, ahol Kepes András asztalánál két tolmács bácsi idézte fel nyelvtanulási motivációit, kalandjait. (Nem árulok el titkot, ha azt mondom, a kislányok kitűnő ösztönzők.) Fáber András és Szomráky Béla kedélyesen vezettek be a szinkrontolmácsolás rejtelmeibe.
Az idegennyelvű könyvesboltban négy könyvet magamévá is tettem, összesen 800 forintért.
Az Alléé Nemzeti Színház-kiállítása szombaton indult, itt is érdemes egy kört tenni.
A Kulturális Örökség Napjainak keretében N. Kósa Judit körúti ismertetőjével nyitottam a napot, a Ferenc körút 39-ben. A logikus gondolkodásra példa, hogy a Boráros térig megépült út a semmiben folytatódott, hiszen a Petőfi híd (korábben Horthy) évtizedekkel később készült el.
A ház, keramitos (sárga járólapos) udvara, a telek, a lakások sokszögűsége kihívások elé állította az építészeket. Derékszögből itt nagyon kevés akad.
Az erkély, - a szokásoktól eltérően- a második emeleten épült meg, de a beépített lift a kezdetektől megkönnyítette a lakók életét.
A Nemzeti Múzeum kertjében felállított sátrak között a borsodnádasdi molnárkalács hagyományát elevenítették föl. A templomi ostyához hasonló, de méretében és ízében különböző finomságokat ingyen osztogatták. Én hármat megettem, így a legkevesebb, hogy írok is róla.
Az ollószerűen szétnyitható 5-7 kiló súlyú sütővas családonként más-más motívumot hordozott. Gyakran ábrázoltak vallási témákat, ill. a szeretet, szerelem témakörét.
Az országban a legtöbb sütővas Borsodnádas településén lelhető fel.
Innen indult a séta a Pál utcai fiúk nyomában. Práter utcai létezésem erősítette bennem azt a hitet, hogy a srácok, abba az iskolába jártak, ahol a szoborcsoportjuk is fellelhető. Hányszor megpaskoltam a kis buksijukat! De hiába. Azért kerültek ide, mert itt adódott elegendő hely számukra. Különben a Lónyay utca elején található iskola padjait koptatták...
Az utolsó állomásként a Fűvészkertben barangolhattunk. Bambi bambuszon kívül nem tartok más növényt itthon, mégis élvezettel fotóztam a növénycsodákat. Volt, ahol direkt azt kérték, simogassuk meg őket!
Hogy a Földalatti Vasúti Múzeum és Paul Klee között mi a kapcsolat, arra nem jöttem rá, de ez az a hely, ahová bármikor szívesen visszanézek. Barátságos, méltóságteljesen idejétmúlt, szívemhez közeli.
Az Újpesti Lapkemúzeum Juhász György négy évtizednyi "munkájának", szenvedélyének köszönhető. Aki azt hiszi, hogy a gyűjtemény csupán lepkékből áll, az nagyon téved, hiszen skorpiók, pókok, bogarak, kagylók, korallok is színesítik a gyűjteményt. Faragott, fából készült tárgyak, istenszobrok, kígyó, kisebb-nagyobb kövek, ásványok mind-mind megtalálhatók Gyuri bácsi házában.
Egyszer, mikor pár éve arra jártam, a ház körül ezernyi lepke repkedett. Akkor határoztam el, hogy belülről is megnézem. Megérte! :)
Hamarosan jön a mai nap beszámolója!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése