A legnagyobb karácsonyi forgatagban, ahol akkora a levegő- és embersűrűség, hogy a forralt bor is látszódott volna a képen, Nikonom fölmondta a szolgálatot. Se kép, se hang.
Így az Örkény Könyvesboltban Kulka János derűs arca nem került megörökítésre, ráadásul nem is beszéltünk vele. Mivel nem vettük meg a könyvét, nem volt mit aláíratni vele. Akkor mit csinálunk Kulkával?- kérdeztem. Merci csak ennyit mondott: "Nézzük." És így tettünk.
A kincsvadászaton azonban szemfüles voltam, így megtaláltam az elrejtett szerencsekövet, és mert a kérdésre is jól válaszoltam, egy fantörpikus albummal térhettem haza. Éljen az a 100 térkép, ami könyv formájában itt fekszik velem az ágyban.
Nem említettem még a juhtúrós-kapros és whiskeys-mogyorós(simán diónak éreztem) bejglit, amiknek minőségét lelkesen teszteltük.
Az Operaház előtt rózsaszörppel egészítettem ki a napi folyadékbevitelt, -valaki bort kortyolgatott közben,- majd felmelegedtünk az épület ajándékboltjában. A falra függesztett képernyőn izmos fiúk táncoltak szédületesen, s kötötték le figyelmünket. Az eladólányt kérdezve megtudtuk, hogy hollandok, és Black&White néven fut vagy az együttes vagy a produkció. És épp az imént egy lány kérdezte ugyanezt. Még jó, hogy lány. Fiú kérdezné, gyanakodnék erősen. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése