A VÍGSZÍNHÁZ déli programjával indítottam. Ekkor még egyedül álltam be a várakozók közé. Nem sokáig tartott ez a "magány", mert hozzácsapódtam a norvég szakos Elizához, akivel néhány órát együtt töltöttünk.
Eszenyi Enikő szokásos módon kemény tempót diktált színészeinek a Csárdáskirálynő próbáján, de nem hagyva ki a humort és játékot sem.
A Hej, Rózsám hatféle verzóban hangzott fel. Hegyi Barbara kismama-előadása, és Réti Adri rap-verziója számtalan vidám percet nyújtott. A női ruhába bújt Varjú Kálmán előadását Enikő így kommentálta: "Azt hiszem, erre még nem értünk meg."
Kern András a kellékes szerepében tetszelgett. Nem kívánatos időben lődörgött a deszkákon, kiszólt, provokált. Örvös Lasos: Kan-Gün-Hi éjszakája című szürreális verséből idézett:
"Vad repülők
búgtak át Koreán,
amikor inget, kisruhát
kezdtek el osztani –
s köszönetül az Ő nevét
ejtette: Rákosi… "
Molnár Áron szájából hangzott el a "suergoeny, suergoeny", ami nekünk, nézőknek nem hordozott jelentést. Ahogy Enci elmondta, hogy ez poén, már nekünk is leesett.
A fiatal színészt szétszedték kolléganői. Eszenyi külön kérésére az erotikus fülharapdálás is bekerült a doromboló lányok repertoárjába. A Jaj, cica végén az ing is lekerült Áronról.
Kerekes József és Lengyel Tomi lovacskás jelenete az egyik legkedvesebb a délutáni víges programból. Enikő elgondolása szerint hőseit kékre festi, mint az Avatárban. Erre most nem került sor, de Kern András belépője, felfokozta a hangulatot. Egy kartonlapot kellett behoznia, amit József Tominak ad. A rideg rendezőnek azonban ez sem tetszett, hiszen a lap folyton elhajlott, használhatatlan volt: "Ennél nagyobbat, keményebbet szeretnék, ami áll."
Börcsök Enikővel egy korábbi szövegkönyv szerint haladtak, mert Börcsi nem kapott az újból, Péter Katát Pamela Andersonhoz hasonlította. (Nem színészi adottságai miatt.)
Csákányi Endre, Hegedűs D. Géza, Börcsi Hajmási Pétere nagy sikert aratott.
Nem maradhatott el a játék sem. "Cicák" vették körül a színészeket, és minimalista koreográfiájukkal tökéletesítették az előadást. Meglepetés-színházjegyek, tollak találtak gazdára.
Nem maradhatott el a Vígszínház májusfa-állítása, ahol segédkeztek a társulat tagjai, és a nézők táblákat tartva reklámozták a jövő évi előadásokat.
A műsorfüzetben meghirdetett további programok csúsztak, így a betervezett Vígegyetem helyett jött a B-terv. Az OPERETTSZÍNHÁZ előtt rajzverseny várta a gyerekek, minket, felnőtteket viszont nem várt semmi. Bearaszoltunk, de a kezükben jegyet szorongató nénik nem ingyenes programot sugalltak.
Az életbe lépő C-terv a MADÁCH TOLNAY SZALONjába vitt minket, ahol 15 órától Mesedélutánoztunk Kökényessy Ágival, Ladinek Judittal és Pusztaszeri Kornéllal, mindannyiunk Pumuklijával, és természetesen a gyerekekkel.
Részletek hangzottak el a Négyszögletű kerek erdőből, a Lúdas Matyiból, és a Mary Poppinsból.
A bátor gyerkőcök mesét is mondhattak. Elmondhatom, hogy Elizával ugyanazt a mesét választottuk kedvencnek. Címe nincs, de az előadóját lefotóztam, a mesét lejegyeztem.
-Volt egy tündér, volt egy nyula.
-Mi történt a nyúllal?- kérdezte Kökényessy Ági.
-Meghalt. Négyszer elesett és meghalt- mondta komolyan a kislány.
-A tündér nem tudta föltámasztani?- vetette föl aggódva Ági.
-Nem- érkezett a határozott válasz.
-És nem volt ott egy varázsló sem?
-De. Jött egy varázsló, és föltámasztotta a nyúlt. És élt a nyúl.
Igazi happy-end. :)
Az ÖRKÉNY PRESSZÓ koktélja igazán üdítőnek bizonyult. Mácsai Pál néhány szóban méltatta Szemere Katalint, a beszélgetések moderátorát. Erősségei közül kiemelte a lényeglátást: "Tíz percben is tud kérdezni valami fontosat."
A 9 rövid blokk közül hármat tudtam meghallgatni, de fontos etűdöket kaptam el.
Pogány Juditról megtudtam, ő a világ legjobb fejből mesélője, aki minden meséjébe vészhelyzetet csempész.
Babarczy László kérte meg sok évvel ezelőtt, ne "pogánykodjon". Ne pillogasson, ne mocorogjon. Ennek ellenére most is előfordul, hogy affektál, ellent mond.
Előadások előtt szertartás-szerűen pakol. Helye van a rongybohócnak, az alapozónak, ecseteknek. Nehéz természetét szűz horoszkópjának tudja be. Előadás után képes másfél órát ülni öltözőjében. Életének legfontosabb percei ezek, vallja. Elgondolkodik. Nem ezt kellett volna mondania. Akinek unokái vannak, azt kell mondani, azok a legfontosabb percek. Már késő. :)
Epres Attilára úgy emlékszem, mint a Szomszédok unalmas kávézósa. Ahogy idősödöm, úgy veszem észre, Attila nem az az unalmas figura. Nagyjából húsz sportágat űzött. Ezek közül a kocogást, kerékpározást, lovaglást most is gyakorolja. Nagy szerelme a golf, amit 4 gyerekes színészként nehezen tud kivitelezni.
Gyermeklelkűnek tartja magát, nem szereti a titkokat, türelmetlen. Kiváló szövegtanuló. Amit megtanult, nem felejti. Szeret a pillanatnak élni, s nem tudna meglenni színház nélkül. A színészet a mai napig elvarázsolja, mégis nagyon ügyel arra, hogy egyik gyerekéből se váljon színész. Nem haragtartó, de nem felejt. "Levetkőztem már azt a szokásomat, hogy azonnal őszinte legyek"- mondja végül.
Takács Nóra Diána éppen egyidős velem. Szervezett már meglepetés-bulit magának, bekötötték a száját az iskolában, annyit beszélt, és ötödszörre vették föl a főiskolára.
Sári nevű kutyája pici és filigrán, így külsőleg nem hasonlítanak, viszont jellemük egyezik. "Nem tudom, ki fejlődött kihez"- ismeri be.
A RADNÓTI SZÍNHÁZban alakították ki Dr. Vámos Miklós rendelőjét. Kis tolakodás át is tudtam venni a sárga cetlimet, ami igazolta, hogy valóban regisztráltam. Ezt nem tudom, miért nem lehetett a színház elé kitelepülve megtenni, mert így át kellett gázolnom egy jelentős tömegen, akik ha szó szerint nem is mondták, de köszöntötték anyukámat ezen a szép napon.
Vámos Paracelsus szavaival indított, miután a jelenlévők közül senki nem vállalta, hogy szervi vagy lelki problémával küszködik. Az orvos, csillagjós így vallott: " Az ember legfőbb orvossága az ember maga". Vámos még hozzáfűzte, a legjobb gyógymód a szeretet.
Az író szerint irodalmi könyveket írni súlyos dolog. Hihetetlen, de gyerekként durvának tartották a focihoz. Megesküszik, hogy ő mindig a labdát célozta...
Nem betanult szöveget mond. Igazából azt sem tudja, mi lesz a következő mondata. Beszéd közben gyakran figyeli a közönséget, találgatja, ki a férje, ki ül mellette, mivel foglalkozik. A harmadik sávban zene szól.
A BMW, AUDI, Mercedes segít meghosszabbítani a férfiasságot. A szerző azért jár Volvóval, mert megszerette a szó latin jelentését: gördül, gurul, halad.
Korunk népbetegségeként említi a depressziót, és nem tanácsolja, hogy az ember gyógyszert szedjen, mert attól még rosszabbul lesz.
Figyelmünkbe ajánlja Milos Forman: Száll a kakukk fészkére című filmjét, Rüdiger Dahlke: A betegség mint szimbólum, Szendi Gábor (paleo-étrend-szakértő) A depresszió ipar című könyvét. Vámos szerint ott elbukik a paleo-táplálkozás, hogy nem vagyunk képesek már mamutot sem elejteni...
Dr. Vámos kézrátétellel gyógyít. Ha receptet kellene adnia, annyit írna rá: mosolygás.
Ha gyors halált akarunk, kapjunk szívinfarktust, ha élni szeretnénk, szívjunk magunkba D-vitamint, mantrázzunk, és tanuljuk meg helyesen lélegezni.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése