Elmaradt hangulat-beszámolóm Ödön von Horváth tollából már megírattatott: "A nyolcadik féldeci után barátságosan bólintottam a zongorista felé, bár a hatodik féldeciig nehezen bírtam a muzsikáját." Tiltakozásom nem a fiatal zenészeknek szól. Ugyan! A türkiz cipős lányok kellemesen összedolgoztak. Várkonyi Zsófia és Csurgai-Horváth Lilla adta elő Beethoven egyik hegedűre és zongorára írt szonátáját. (A-moll hegedű-zongora szonáta, op. 23)
Berg "nagyon kortárs" klarinétra és zongorára komponált műve nem lett kedvenc, pedig Rácz Balázs kisfiús izgalommal jól játszott, s Lilla játéka is tökéletes volt.
Brahms szonátája igazi felüdülést jelentett a középső szakaszhoz képest. Ez a május elseje nem ettől a koncerttől lett emlékezetes.
Van ezer mód arra, hogy művész és rajongó találkozzék. Jó alkalomnak bizonyult erre a Fábry Most felvétele. Ahogy látványosan lapozgatni kezdtem, rögtön felkiáltott:
-Az az én könyvem!
-Szeretnénk majd aláíratni- susogtam alig hallhatóan.
-De menő!- fűzte hozzá.
Szünetben GT nem menekülhetett.
-Akkor aláírod?
-Add ide a szemüveged!
-Gondolod, hogy fogsz vele látni?
-Persze, add csak... Ez távollátó!?
-Én mondtam...
Nagy nehezen sikerült.
-Rajzolhatsz is.
-Na, ne szívassatok!
-Civileket is fotózol?
-Mért, a Fábry nem az? Na jó, vicceltem.
-Voltunk a kiállításodon a Gödörben. Szeretjük a képeidet.
-Mért nem jöttetek oda?
-Sokan voltak körülötted.
-Francokat. Maradtok a második részre?
-Hááááát.
-Sokan föladják.
A szabad levegőn kavargó cigifüst, és a számban eltűnő zöldalma bágyadt nyugalmát Prométeusz villámai, az ég megnyíló dézsái űzték el. Mi nevetve futottunk a térdig felcsapódó vízben, mígnem nagysokára hazaértünk. GT talán még mindig vár minket...
Amilyen kellemes élmény ez a találkozás, olyan hangulatosra sikerült a mai MÜPA-koncert is. A Pecze Balázzsal és Varga Gergellyel kiegészülő Oláh Krisztián Trio még Varnus Xavért is megállásra késztette.
A Zászlótér mellett sétált el éppen, s érdeklődve megállt, hogy a fiúkat hallgassa. Első gondolatom az volt, hogy lerohanok hozzá egy közös képért, hogy kiköszörüljük a csorbát az 1999-es közös fotónkon, ahol mindketten alulmúltuk önmagunkat. Rájöttem azonban, hogy Ritát is le kellene cibálnom magammal, így csak elkattintottam egy képet kedvenc orgonistámról, ahogy a fiúkat figyeli...
Oláh Krisztián zongorajátéka a szóló részeknél tetszett legjobban. Sajnos nem hangzottak el a számok címei, így sem a google, sem a youtube nem jó barát, ráadásul a képeimen sem látszódik...
A nagybőgő az igazi kakukktojás nálam. Néha azt érzem, fölösleges, néha meg azt, hogy hangjaival szivárványt fest az égre. Ma jó volt, hogy ott volt Schildkraut Vilmos is. :)
Serei Dániel játéka már a Cris Devil Trióból is ismerősen csengett. Beleélése, arcának fintorai utánozhatatlanok.
Szaxofont hallgatni ritkán adatott meg nekem, ezért is nagy öröm, hogy ilyen virtuóz hangokat fújt ki hangszeréből a vendégzenész, Varga Gergely.
Végül, de nem utolsósorban meg kell említenem a (nem jamaikai) trombitást, akit egy teljesen más kontextusból ismerek. Nálunk szokott ebédelni. :) Mivel a fülészeten megállapították, hogy tökéletesen hallok, megerősíthetem, hogy Balázs kitűnő játéka még kerekebbé tette az egészet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése