Erkély balközép, első sor, egyes szék

Ha Gulyás Márton nem szakítja meg beszólásával a Magyar Fesztivál Balett pénteki bemutatójának tapsrendjét, most nem lenne miről írnom.
Nem jött velem szembe Az ember tragédiájának plakátja, nem került kezembe szórólap, sem programmagazin. Ez a hír kellett hozzá, hogy kiváncsi legyek az előadásra. Igaz, a közösségi oldalon közzétett fotók is rásegítettek erre. Last-minute jegyekkel elzarándokoltunk a Pesti Magyar Színház szocreál épületébe, és már a belépéskor időutazásba csöppentünk.
Madách Imre örökérvényű drámája Markó Iván rendezésében, Kovács Yvette díszletei között, Berzsenyi Krisztina jelmezeivel, Faltay Csaba zenéjével kelt életre. Számunkra kétszer is, hiszen a tegnapi előadás után a mait is megnéztük. Földszintről és emeletről egyaránt. Már első alkalommal magával ragadott a zene ritmusa. A lábammal, kezemmel doboltam, és élveztem, ahogy újra felpörög, majd megszelidül. Már a római színnél tudtam, hogy újra látnom kell.

A két felvonás szünettel együtt is végtelenül rövidnek hatott, talán mert sodró volt, lendületes. Nem bővelkedett táncos-bravúrokban, viszont látványban, életérzésben magasan vert minden általam eddig látott balettet. A közel negyven fiatal a Varidance, a Magyar Színház akadémistái, és a Magyar Fesztivál Balett táncosai közül került ki. A nagy forgatagban nem volt könnyű eldönteni, hova nézzek.

A bevezető színek (szivárvány-dresszben) lírai zenei aláfestéssel tárultak elénk. A paradicsomi lét tökéletessége, a "szimpatikus" zöld kígyó, Ivano Chiaravalloti álnoksága, és az idilli létből való kiűzetés rajzolódott ki.
A történelmi korokat fölelevenítő blokk az egyiptomi korba vezetett vissza minket. A farmerba bújtatott feszes fiú-fenekek, és a shortba öltöztetett lányok kara újszerű volt, kellemes látványt nyújtott.

Athénban járva a fekete-fehér kapucnis pulcsi jelezte, ki melyik csoport tagja.

Kedvenc római színemben megfér egymás mellett erotika, harc és a diszkógömb. Gomes Martins első megjelenése feléleszti bennem a kételyt. Vajon lányt vagy fiút játszik? Olyan uniszex. Az összefonódás látványos. Igazából mindegy is. Stetina Szonja és Kiss Krisztián kettőse harmonikus. Szőke fiú, barna lány. Már külsőleg is. Szépek, fiatalok. 
A jelenet sokban emlékeztet Alföldi Róbert rendezésére, amit nemrég élvezhettünk a Nemzetiben. Túlfűtöttség, szoft-pornó, látvány, férfikülső, lány-báj.
Ne feledkezzünk meg a varidance-es fiúk harcáról, ahol megfeszülnek az erőtől dagadó izmok, találkoznak egymással a kardok, botok.
(Megjegyzem, ha valamit föl akarok írni legközelebb, nem a leglátványosabb pontnál fogom tenni.)

Konstantinápoly keresztes jelenete nagyon eltalált. Nincs könnyű dolga Szonjának, aki a kereszten függő Krisztiánba csimpaszkodva lóg. Ezzel a jól sikerült képpel ér véget a felvonás.

A másik kedvenc színemmel kezdődik a második rész. Az aktatáskákkal felszerelt táncosok robot-mozgással személyesítik meg az elfoglalt üzletemberek és üzletasszonyok hétköznapjait. A ruhák végre nem egyformák.
Egy szép tangó tökéletes lezárása a prágai színnek. A zakóját levető Krisztián már át is varázsolja jelmezét franciává, hiszen a trikolórt hordja ingén, majd a tánckar előadásában megszólal a Marseillaise.

A londoni kocsma-jelenetben Gomes egy majom-bábbal tűnik fel. Kedves figurák. Ő is, a báb is.

A falanszter fehér egyenruhásai szó nélkül hajtják végre a parancsokat. Felismerhetetlen nyelv hallatszik a háttérből.

Amikor Ádám leköveti Lucifer mozdulatait, az űrbe röpülnek.

A csöpögő jégcsapok elénk hozzák az eszkimó világot. A kórházi ágyak akár megtévesztőek is lehetnek, de arra hivatottak, hogy az ember leépülését demonstrálják.

Csernyi Mariann és párja pas de deux-je méltó lezárása a látványos előadásnak.
Igen, és a záró szín még elénk vetíti a reményt, hogy nem hiába küzdünk...

 

Függöny.

 

 

Zenés, kiállításos

Pink énekli nekem a Just Give Me a Reasont, miközben próbálom összefoglalni az elmúlt hétvégét.

A Művészetek Palotája szombaton Tehetségmustrát tartott 15-19 éves zongoristatehetségeknek.

Óránként két fiatal klimpírozott parádésan, "természetesen" kotta nélkül. Eckhardt Gábor felkonferálásában helyet kaptak a versenyeken elért eredmények, a jövőbeli tervek. Az a kérdés merült föl csupán, hogy vajon mit tanulhatnak majd a Zeneművészetin, ha már most profik...
Radnóti Róza -a délután ötletgazdája- kezdte meg virtuóz játékával az első blokkot, majd Boros Tekla játszott. Egészen döbbenetes élmény volt. Annyira fiatalok, és annyira veszettül ügyesek. Elképzeltem leendő utódomat, akire "rákényszerítem" minden zenei, színészi, filmes ambíciómat, és csodagyereket nevelek belőle.

Pár blokkot kihagytunk -regisztráció hiányában,- de felhasználtuk az időt jegyvásárlásra az Operaházba, fotózásra és kiállításnézegetésre a Mai Manó Házban.
Az év fotóriportere 2013-ban Reviczky Zsolt lett, így az ő munkáit nézhettük meg az első emeleten. A legeslegutolsó napon. De jobb későn, mint soha! :)


Az előtér, a lépcsőház külön szót érdemel, mert szemet gyönyörködtető élmény a Nagymező utca 20. műalkotásait és fényeit látni.

Mátyássy Jónás Nemzeti Színház-beli kiállításmegnyitójára egy órával korábban érkeztünk, így visszasétáltunk a Tehetségmustrára, ahol az elhanyagolt külsejű srác közölte, hogy az utolsó órára regisztráció nélkül is kaphatunk jegyet. Rövid várakozás után tényleg helyet is foglalhattunk odabent. Utólag örülök is neki, hogy most nem szemből láttuk a zongoristákat, hiszen így kézmozgásuk láttán, és a hangok hallatán tényleg ámulatba tudtunk esni.

Ránki Fülöp, aki hamarosan a szüleivel ad koncertet a Zeneakadémián, iszonyatos erővel hatott rám, főleg a Dante-szonáta alatt. (22:32-től.)

Nem kevésbé nyűgözött le Medgyesi Zsolt játéka. Ő zárta a délutánt.

Egy gyors sprinttel visszaszaladtunk a Nemzetibe. Rossz jelnek vettük, hogy Alföldi vidáman beszélget kollégáival a művészbejárónál. Mátyássy Jónás fotókiállítása nélkülünk nyílt meg. Az intézmény színészeiról készült fekete-fehér fotók a bejárat melletti falakat díszítik. Kedvencem Szatory Dávid fotója kivételesen nem fénylik, nem ferde, nem csíkos. :)

Vasárnapra offoltuk magunkat. Ennek ellenére Csorba Gergő orgonazenés áhítatára nyitottuk tágra füleinket a Deák téri evangélikus templomban.

Csorba Gergő a debreceni Református Nagytemplom kántora és a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola klasszikus gitár tanára. Előadásában Bach és Vivaldi darabjai csendültek fel. (Az alább hallható Largo a D-dúr Concertoból gitáron szólal meg.)

Jelenségek

Pátkai Rozina és zenekara tökéletes kiegészítője a tegnapi Nagytétényi Kastélymúzeumban megtartott "Jelenségek" kiállításmegnyitónak.
Hallgassátok a dalt, lessétek meg a képeket. Tökéletes nyugalom. :)

Az Artchaika Egyesület alkotóinak kiállítása egyébként családias hangulatban telt. Kiss Gabi, Béni Gabriella Ágnes, Bölcsné Nagy Gabriella és Vinczéné Lőrincz Ágnes munkái színesek voltak, vidámak, szerelmesek, és helyenként halacskásak.
A kertben tett séta után pazar állófogadáson vehettünk részt. Mire föleszméltem, már csak a maradékokat tudtam volna lefotózni.

 

 

 

9+1 ígéret

1. Elolvasom Ben Turán Szívzsidó című könyvét.

2. Továbbra is ByeAlex-rajongó leszek. :)

3. Figyelemmel kísérem Yoshida Makiko és Vörös Szilvia operaénekesi pályáját.

 

4. Nagy Balázst a Győri Nemzeti Színház mellett a Madáchban is nézni fogom.

 

5. Újra meghallgatom Kardos Dani gitárjátékát.

 

 

6. A Vajdahunyadvárba gyakrabban megyek.

 

 

7. Megnézem Cser Krisztiánt a Hunyadiban.

 

8. Továbbra is figyelem az Örkény Könyvesbolt játékait, író-olvasó találkozóit, kiállításait. (Legutóbb éppen Pápai Gáborét.)

 

 

9. A Mezőgazdasági Múzeumba újra ellátogatok.

+1 A Ludovika-napokon ismét tankba szállok, tankra mászok, és végigfotózom a katonai bemutatót.

Múzeumok Majálisa

A 18. Múzeumok Majálisán alkalmunk nyílt megnézni a Sajtófotó és a Vonzások és változások kiállítást is a Nemzeti Múzeumban.

Az idei díjnyertes képeket most is nagy érdeklődés kísérte. Ugyanúgy, mint a 18-19. századi magyar festők műveit bemutató tárlatot. 50 magyar műgyűjtő igenje kellett ahhoz, hogy a 200 évet felölelő kiállítás létrejöhessen.
Sosem gondoltam volna, hogy Munkácsy Mihály Ásító inasát élőben láthatom. Nem egyszer megnézős gyűjtemény!!!

Az állandó kiállításon is tettünk egy kört.

 

 

Jöjjön néhány kinti kép is. Elsőként a kedvencem.

Süsü és a (szokottnál vékonyabb) Tévé Maci. És persze az ő Paprika Jancsija.

Kincsek

Néni kincsekkel

 

Kincsek létrával, kováccsal

 

A Design Terminál Depeche Mode Rajongói Kiállítását még a (nem először) közönyös, köszönni nem tudó biztonsági őr sem ronthatta el. Itt jut eszembe, hogy a Nemzeti Múzeum biztonsági őreit viszont dicséret illeti. :)

 

 

 

Boldogság. Nincs elmaradásom programügyileg. :)

Zene-zene-zene

A zöld nyilat kellett volna követnünk, ahelyett, hogy végighallgatjuk Giorgos Kyriakakis (nagyon kortárs) darabjait a MÜPÁban.

A szimpatikus görög fiú ( Theodoros Tosoundis) a negyedik kottalapnál tarthatott, amikor egy dallamos sort fedeztem fel játékában.
A zöld ruhás zongorista-lánynál ismét felsejlett a remény, hogy eljön a szórakozás és a rafinált maxiruhák ideje.
Hogy én vagyok-e rossz befogadó, vagy a disszonáns zene a hibás, arra most még nem tudom a választ...
Janca Dani dobjátéka azonban valódi felüdülést jelentett a koncert végén. (1. mert tudtuk, hogy ez az utolsó rész; 2. tényleg jó volt)


Egy ideje próbálom már bepasszírozni a Millenáris-beli Snétberger Ferenc koncertet, és a Jazz Világnap alkalmából szervezett beszélgetést a fiatal jazz-zenészek helyzetéről Magyarországon.
Az improvizációban gazdag, kreativitást igénylő zenei irányzat képviselői nincsenek könnyű helyzetben, ezért is fontos elsajátítaniuk az önmenedzselés fortélyait. Ma már senki sem várhatja, hogy felfedezik.
Azt se higgyük, hogy ingyenesség létezik. Minden ilyen rendezvény mögött támogatók sorakoznak fel, akik nehezen szegődnek a zenészek hátországául.
Jakab Natália moderálása mellett meghallgathattuk Bágyi Balázs (a Magyar Jazz Szövetség elnöke), Mészáros Zoltán(a Snétberger Zenei Tehetség Alapítvány kuratóriumi elnöke), és Songoro Fatime (zenész, művészeti vezető) gondolatait.


Ha már megemlítettem Bágyi Balázst, meg kell említenem a mai IV. Jazz Combo Versenyt a Budapest Jazz Clubban.
A díjazottak: 1. Tálas Áron zenekara a Roots (Gyökerek) című számmal. Ezzel -a téves asszociáció miatt- derültséget okozott a nézőtéren.
2. Oláh Krisztián Triója az I didn't Know-val. Bevallom, én nekik szurkoltam, hiszem többször hallottam őket zenélni, és mindig nagy örömmel tettem. Legutóbb éppen kedden a MÜPÁban.

3. helyen Kovács Linda és együttese végzett.

Szaxofonosuk, Ávéd János játéka a zsűri szerint (Gayer Ferenc, Kollmann Gábor, Fekete-Kovács Kornél) a legjobbnak bizonyult.

A legjobb kompozíció/zeneszerzés díjával Szendőfi Balázs büszkélkedhet.


Fellegi Ádám tegnapi lakáskoncertje romantikus hangulatban telt. A hátsó sor pamlagain elterülve Chopin és Liszt darabjai alvószínháznak sem voltak utolsók. A Művész Úr legközelebb arra vigyázzon, fáradt embernek ne javasolja a csukott szemmel való zenehallgatást...

 

 

A Florida State University Singers első európai turnéjának szem-és fültanúi lehettünk csütörtökön, a Váci utcai Szent Mihály templomban. A 45 tagú kórus tagjai előadás előtt a sétálóutcán invitálták be a járókelőket ingyenes koncertjükre. Az egy órás program végén énekükkel kísérték ki vendégeiket.

45 fiatal csalt mosolyt az arcomra, 45 fiatal csalt könnyeket a szemembe...

 

 

 

Végül, de nem utolsósorban a mai Európa-nap keretein belül belehallgattunk Ferenczy György és a Rackajam Erzsébet-téri koncertjébe.

 

 

 

Legnagyobb szomorúságom, az elmaradt a Meanwhile in Kansas közönségtalálkozóval egybekötött 011 Alkotócsoport által játszott darabja. De még mindig azt mondom, jobb így, hogy Klem Viktor lecsattogott a lépcsőkön, kezében ásványvizes palackkal, rövidgatyában, mintha nem lett volna ott...

A világ csak hangulat

Az orvosi váróban egészen rossz hangulatban toporgok. Nem értem, miért nem szólnak, hogy az orvosom beteg, máshoz kérjek időpontot. Természetesen egy sorszámra ketten vagyunk. Engem küldenek ki újra. A doktor bácsi örül a friss húsnak, megsimogatja a karomat. Búcsúzóul antibiotikumot ír. Gondolatban beintek. Szilvapálinkát rendelek magamnak.

Elmaradt hangulat-beszámolóm Ödön von Horváth tollából már megírattatott: "A nyolcadik féldeci után barátságosan bólintottam a zongorista felé, bár a hatodik féldeciig nehezen bírtam a muzsikáját." Tiltakozásom nem a fiatal zenészeknek szól. Ugyan! A türkiz cipős lányok kellemesen összedolgoztak. Várkonyi Zsófia és Csurgai-Horváth Lilla adta elő Beethoven egyik hegedűre és zongorára írt szonátáját. (A-moll hegedű-zongora szonáta, op. 23)

Berg "nagyon kortárs" klarinétra és zongorára komponált műve nem lett kedvenc, pedig Rácz Balázs kisfiús izgalommal jól játszott, s Lilla játéka is tökéletes volt.

Brahms szonátája igazi felüdülést jelentett a középső szakaszhoz képest. Ez a május elseje nem ettől a koncerttől lett emlékezetes.

Van ezer mód arra, hogy művész és rajongó találkozzék. Jó alkalomnak bizonyult erre a Fábry Most felvétele. Ahogy látványosan lapozgatni kezdtem, rögtön felkiáltott:
-Az az én könyvem!
-Szeretnénk majd aláíratni- susogtam alig hallhatóan.
-De menő!- fűzte hozzá.

Szünetben GT nem menekülhetett.
-Akkor aláírod?
-Add ide a szemüveged!
-Gondolod, hogy fogsz vele látni?
-Persze, add csak... Ez távollátó!?
-Én mondtam...

Nagy nehezen sikerült.
-Rajzolhatsz is.
-Na, ne szívassatok!
-Civileket is fotózol?
-Mért, a Fábry nem az? Na jó, vicceltem.

-Voltunk a kiállításodon a Gödörben. Szeretjük a képeidet.
-Mért nem jöttetek oda?
-Sokan voltak körülötted.
-Francokat. Maradtok a második részre?
-Hááááát.
-Sokan föladják.

A szabad levegőn kavargó cigifüst, és a számban eltűnő zöldalma bágyadt nyugalmát Prométeusz villámai, az ég megnyíló dézsái űzték el. Mi nevetve futottunk a térdig felcsapódó vízben, mígnem nagysokára hazaértünk. GT talán még mindig vár minket...

Amilyen kellemes élmény ez a találkozás, olyan hangulatosra sikerült a mai MÜPA-koncert is. A Pecze Balázzsal és Varga Gergellyel kiegészülő Oláh Krisztián Trio még Varnus Xavért is megállásra késztette.

 

 

A Zászlótér mellett sétált el éppen, s érdeklődve megállt, hogy a fiúkat hallgassa. Első gondolatom az volt, hogy lerohanok hozzá egy közös képért, hogy kiköszörüljük a csorbát az 1999-es közös fotónkon, ahol mindketten alulmúltuk önmagunkat. Rájöttem azonban, hogy Ritát is le kellene cibálnom magammal, így csak elkattintottam egy képet kedvenc orgonistámról, ahogy a fiúkat figyeli...

 

 

 

Oláh Krisztián zongorajátéka a szóló részeknél tetszett legjobban. Sajnos nem hangzottak el a számok címei, így sem a google, sem a youtube nem jó barát, ráadásul a képeimen sem látszódik...

 

A nagybőgő az igazi kakukktojás nálam. Néha azt érzem, fölösleges, néha meg azt, hogy hangjaival szivárványt fest az égre. Ma jó volt, hogy ott volt Schildkraut Vilmos is. :)

 

Serei Dániel játéka már a Cris Devil Trióból is ismerősen csengett. Beleélése, arcának fintorai utánozhatatlanok.

 

Szaxofont hallgatni ritkán adatott meg nekem, ezért is nagy öröm, hogy ilyen virtuóz hangokat fújt ki hangszeréből a vendégzenész, Varga Gergely.

 

Végül, de nem utolsósorban meg kell említenem a (nem jamaikai) trombitást, akit egy teljesen más kontextusból ismerek. Nálunk szokott ebédelni. :) Mivel a fülészeten megállapították, hogy tökéletesen hallok, megerősíthetem, hogy Balázs kitűnő játéka még kerekebbé tette az egészet.

 

 

 

 

Színházak Éjszakája 2.

Ott hagytam abba, hogy a BÁBSZÍNHÁZ fél nyolcas Bábborzongató kísértetjárására tartok. Az előtérben mindenütt bábok, játszó gyermekek, játékoskedvű felnőttek.

A regisztrációnál azonban kiderült, hogy csúszunk, így csak 20 perccel később indultunk el a színház zegzugos, besötétített folyosóin. 11 helyszínen vezetett minket körbe Bánky Eszter bábszínész. (Igaz, nem mutatkozott be, de a társulat tagjai közül ő hasonlít legjobban idegenvezetőnkre.)
Velünk tartott egy újságíró, aki borzasztóan ismerős valahonnan, és egy fotós is. Kiváncsian várom a neten felbukkanó képeit, és az eseményről szóló beszámolót.

Az első performansz igazán bizarra sikeredett, hiszen Bercsényi Péter tangában, sejtelmesen áttetsző kelmében, neccharisnyában hiteles transzvesztitát idézett meg. "Bocsika, rád estem!- mondta nőcisen egy "véletlen" botlás után.
A fergeteges zenei betétek már itt elindultak, és segítették a beleélést a többi állomáson is. Bábok rosszalkodtak, elmaszkírozott arcú rémek tűntek föl, paraván mögött árnyak játszottak, vagy sejtelmes dal hagyta el egy szörnyeteg torkát.
A pattogatott kukoricát köpködő táncos páros hangulatos fényben mutatkozott be, és a produkció belopta magát a szívembe.

 

Az igényesen kialakított tereken felkészült művészek vártak minket, ahol sziporkázó formaművészettel elborzasztó világot tártak elénk. Vezetőnk felkészültsége csillagos ötöst érdemel, ugyanúgy, mint a rémséges Hullaszag együttes, akik a kiíráshoz méltóan fejezték be a bábborzongató programot. A Marcipáncica és a Maszat-dal punk-verziója után a Cranberries Zombiját adta elő a formáció.

 

 

Már csak Janne Teller Semmije maradt ki, aminek könyv-változatát először betiltották Dániában, majd kötelező olvasmánnyá tették.

 

A fél órásra tervezett program 80 percesre nyúlt, így egy gyors sprinttel közelítettem meg a Deák teret, ahol M már várt. Az Örkény Színház kulisszajárására így nem érhettem oda. Ezt viszont azért sajnálom, mert más elől vettem el a helyet...

A Széll Kálmán téren magunkhoz vettünk két B-Smart menüt, majd elrohantunk a JURÁNYI INKUBÁTORHÁZba. Kár volt a nagy sietség, mert a TÁP Színház előadása közel egy órát csúcsott, és a hossza a felére csökkent. Hmm, gondoltam magamban, de volt idő körülnézni. Épp az almacsutkámnak kerestem nem szelektív szemetest, mikor megpillantottam a reggel óta áhított Színházak Éjszakája kitűzőt. Kérdeztem a lányt, mennyibe kerülnek. Mondta, hogy vigyek belőle nyugodtan. Szóval ha időben bejutunk, sosem lett volna ilyen szuper szuvenírem. :)

 

Amikor kinyílt az ajtó, a félhomályban babzsákfoteleket, párnákat pillantottunk meg, majd fiatalok teával kínáltak minket. Kényelmesen leültünk, majd követtük Vajdai Vilmos utasítását, hogy feküdjünk le. Könyvből bennszülöttekről, rítusokról, kinek milyen fajtású lehet a gyereke, ha ő maga ilyen, a párja meg olyan. Ez annyira vicces volt, hogy M kacagni kezdett. Aztán már nekem is annyira kellett, hogy folyt a könnyem. Közben próbáltam visszafolytani a nevetésem, de nem volt könnyű. Közben többen is hangosan nevetgéltek.

 

 

 

Az alvószínház lényege, hogy az "esti mesét" követően ellazuljunk, szundikáljunk. A felolvasást követően zene hallatszott, fölöttünk meg fiúk-lányok sétálgattak, szavakat, mondatokat suttogtak.  Amikor minden elhallgatott, az alábbi dalocska egyre hangosabb kántálásával ébresztettek minket:

 

 

Egészen érdekes élmény ez az alvószínház. Ezen a késői órán jól is esett a heverészés a babzsákfotelen.

 

Az after party szintén csúszott, így nem várakoztunk tovább. Éppen haza indultunk, amikor nem okos telefonom tudatosította bennem, hogy a VÍGSZÍNHÁZban még tartanak a záró programok. Az utolsó fél órát fergeteges operett-hangulatban töltöttük a Víg erkélyén.

 

Együtt énekeltük a Húzzad csak kivilágos virradatig kezdetű/című/refrénű dalt, és egy nagy tapssal megköszöntük, hogy idén is volt Színházak Éjszakája.

 

 

Ez a 13 óra azonban "kevésnek bizonyult", így a vasárnapot is színházas nappá neveztük ki. A hajnali 3-as fekvés, és a 11-kor kezdődő Pomádé király alvószínházzá predesztinálta az ERKEL előadását. Köszönhetően a szélső ülésnek, a masszív karjának, Ránki György modern zenéjének, a Jurányiban éreztük magunkat.

Vicces jelenetek, ötletes kellékek voltak ugyan, mégis hiányérzettel távoztunk.

 

 

A nap csúcspontja vitathatatlanul a BÁRKA SZÍNHÁZ De Sade pennája című darabja. Egy évtizede vagy tízszer kölcsönöztem ki a Filozófia a budoárbant, mert annyira tetszett Sade márki stílusa, gátlástalansága. Olvastam ugyan több írást is tőle, mégis ez maradt a kedvenc. A darab során több gondolat visszaköszönt ezekből az olvasmányokból. Előadás közben bizserő érzés kerített hatalmába. A szövegek, a forgószékekkel telepakolt nézőtér; oda néztünk, ahova akartunk. Körbejátszott tömeg voltunk.

A hat szereplő a két felvonás során pillantok alatt alukulhatott át jóvá, rosszá, pervezzé vagy gyilkossá. Mindeközben nem nélkülözték a humort, az indokolt meztelenséget, a megismételhetetlen mondatokat.

Mucsi Zoltán hiteles Sade-ja, Seress Zoltán pénzéhes doktora, Spolarics Andrea megcsalt felesége, Katona László pap-alakítása, Szabó Emília naív kislánya, Kardos Róbert két szép szeme (és természetesen orgánuma, játéka) mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy tökéletes legyen az előadás.

A végén 100%-os volt a vastaps. Nem lagyamatag, nem azért mert kellett. Így éreztük. Az első pillanattól fogva.

 

U.i.: Azt hiszem, visszaadom a diplomám...

 

 

 

Színházak Éjszakája

Annak ellenére, hogy tavaly kijelentettük: soha többet, mégis ellátogattunk a Színházak Éjszakája eseményeire. A szervezés az előző évhez képest javult, de még mindig nem vagyok teljesen elégedett.

A VÍGSZÍNHÁZ déli programjával indítottam. Ekkor még egyedül álltam be a várakozók közé. Nem sokáig tartott ez a "magány", mert hozzácsapódtam a norvég szakos Elizához, akivel néhány órát együtt töltöttünk.
Eszenyi Enikő szokásos módon kemény tempót diktált színészeinek a Csárdáskirálynő próbáján, de nem hagyva ki a humort és játékot sem.
A Hej, Rózsám hatféle verzóban hangzott fel. Hegyi Barbara kismama-előadása,  és Réti Adri rap-verziója számtalan vidám percet nyújtott. A női ruhába bújt Varjú Kálmán előadását Enikő így kommentálta: "Azt hiszem, erre még nem értünk meg."

Kern András a kellékes szerepében tetszelgett. Nem kívánatos időben lődörgött a deszkákon, kiszólt, provokált. Örvös Lasos: Kan-Gün-Hi éjszakája című szürreális verséből idézett:
"Vad repülők
búgtak át Koreán,
amikor inget, kisruhát
kezdtek el osztani –
s köszönetül az Ő nevét
ejtette: Rákosi… "

Molnár Áron szájából hangzott el a "suergoeny, suergoeny", ami nekünk, nézőknek nem hordozott jelentést. Ahogy Enci elmondta, hogy ez poén, már nekünk is leesett.
A fiatal színészt szétszedték kolléganői. Eszenyi külön kérésére az erotikus fülharapdálás is bekerült a doromboló lányok repertoárjába. A Jaj, cica végén az ing is lekerült Áronról.

 

 

A rendező, aki instrukcióival végig segítette kollégáit, meglepő felkiáltással, transzparensekkel követelt több nőt a kormányba, majd viccesen tüntetésre buzdított.

Kerekes József és Lengyel Tomi lovacskás jelenete az egyik legkedvesebb a délutáni víges programból. Enikő elgondolása szerint hőseit kékre festi, mint az Avatárban. Erre most nem került sor, de Kern András belépője, felfokozta a hangulatot. Egy kartonlapot kellett behoznia, amit József Tominak ad. A rideg rendezőnek azonban ez sem tetszett, hiszen a lap folyton elhajlott, használhatatlan volt: "Ennél nagyobbat, keményebbet szeretnék, ami áll."

Börcsök Enikővel egy korábbi szövegkönyv szerint haladtak, mert Börcsi nem kapott az újból, Péter Katát Pamela Andersonhoz hasonlította. (Nem színészi adottságai miatt.)
Csákányi Endre, Hegedűs D. Géza, Börcsi Hajmási Pétere nagy sikert aratott.

Nem maradhatott el a játék sem. "Cicák" vették körül a színészeket, és minimalista koreográfiájukkal tökéletesítették az előadást. Meglepetés-színházjegyek, tollak találtak gazdára.

Nem maradhatott el a Vígszínház májusfa-állítása, ahol segédkeztek a társulat tagjai, és a nézők táblákat tartva reklámozták a jövő évi előadásokat.

A műsorfüzetben meghirdetett további programok csúsztak, így a betervezett Vígegyetem helyett jött a B-terv. Az OPERETTSZÍNHÁZ előtt rajzverseny várta a gyerekek, minket, felnőtteket viszont nem várt semmi. Bearaszoltunk, de a kezükben jegyet szorongató nénik nem ingyenes programot sugalltak.

Az életbe lépő C-terv a MADÁCH TOLNAY SZALONjába vitt minket, ahol 15 órától Mesedélutánoztunk Kökényessy Ágival, Ladinek Judittal és Pusztaszeri Kornéllal, mindannyiunk Pumuklijával, és természetesen a gyerekekkel.
Részletek hangzottak el a Négyszögletű kerek erdőből, a Lúdas Matyiból, és a Mary Poppinsból.

A bátor gyerkőcök mesét is mondhattak. Elmondhatom, hogy Elizával ugyanazt a mesét választottuk kedvencnek. Címe nincs, de az előadóját lefotóztam, a mesét lejegyeztem.

-Volt egy tündér, volt egy nyula.
-Mi történt a nyúllal?- kérdezte Kökényessy Ági.
-Meghalt. Négyszer elesett és meghalt- mondta komolyan a kislány.
-A tündér nem tudta föltámasztani?- vetette föl aggódva Ági.
-Nem- érkezett a határozott válasz.
-És nem volt ott egy varázsló sem?
-De. Jött egy varázsló, és föltámasztotta a nyúlt. És élt a nyúl.
Igazi happy-end. :)

Az ÖRKÉNY PRESSZÓ  koktélja igazán üdítőnek bizonyult. Mácsai Pál néhány szóban méltatta Szemere Katalint, a beszélgetések moderátorát. Erősségei közül kiemelte a lényeglátást: "Tíz percben is tud kérdezni valami fontosat."
A 9 rövid blokk közül hármat tudtam meghallgatni, de fontos etűdöket kaptam el.

Pogány Juditról megtudtam, ő a világ legjobb fejből mesélője, aki minden meséjébe vészhelyzetet csempész.
Babarczy László kérte meg sok évvel ezelőtt, ne "pogánykodjon". Ne pillogasson, ne mocorogjon. Ennek ellenére most is előfordul, hogy affektál, ellent mond.
Előadások előtt szertartás-szerűen pakol. Helye van a rongybohócnak, az alapozónak, ecseteknek. Nehéz természetét szűz horoszkópjának tudja be. Előadás után képes másfél órát ülni öltözőjében. Életének legfontosabb percei ezek, vallja. Elgondolkodik. Nem ezt kellett volna mondania. Akinek unokái vannak, azt kell mondani, azok a legfontosabb percek. Már késő. :)

Epres Attilára úgy emlékszem, mint a Szomszédok unalmas kávézósa. Ahogy idősödöm, úgy veszem észre, Attila nem az az unalmas figura. Nagyjából húsz sportágat űzött. Ezek közül a kocogást, kerékpározást, lovaglást most is gyakorolja. Nagy szerelme a golf, amit 4 gyerekes színészként nehezen tud kivitelezni.

 

Gyermeklelkűnek tartja magát, nem szereti a titkokat, türelmetlen. Kiváló szövegtanuló. Amit megtanult, nem felejti. Szeret a pillanatnak élni, s nem tudna meglenni színház nélkül. A színészet a mai napig elvarázsolja, mégis nagyon ügyel arra, hogy egyik gyerekéből se váljon színész. Nem haragtartó, de nem felejt. "Levetkőztem már azt a szokásomat, hogy azonnal őszinte legyek"- mondja végül.

 

Takács Nóra Diána éppen egyidős velem. Szervezett már meglepetés-bulit magának, bekötötték a száját az iskolában, annyit beszélt, és ötödszörre vették föl a főiskolára.

Sári nevű kutyája pici és filigrán, így külsőleg nem hasonlítanak, viszont jellemük egyezik. "Nem tudom, ki fejlődött kihez"- ismeri be.

 

 

 

A RADNÓTI SZÍNHÁZban alakították ki Dr. Vámos Miklós rendelőjét. Kis tolakodás át is tudtam venni a sárga cetlimet, ami igazolta, hogy valóban regisztráltam. Ezt nem tudom, miért nem lehetett a színház elé kitelepülve megtenni, mert így át kellett gázolnom egy jelentős tömegen, akik ha szó szerint nem is mondták, de köszöntötték anyukámat ezen a szép napon.

 

Vámos Paracelsus szavaival indított, miután a jelenlévők közül senki nem vállalta, hogy szervi vagy lelki problémával küszködik. Az orvos, csillagjós így vallott: " Az ember legfőbb orvossága az ember maga". Vámos még hozzáfűzte, a legjobb gyógymód a szeretet.

 

 

 

Az író szerint irodalmi könyveket írni súlyos dolog. Hihetetlen, de gyerekként durvának tartották a focihoz. Megesküszik, hogy ő mindig a labdát célozta...

Nem betanult szöveget mond. Igazából azt sem tudja, mi lesz a következő mondata. Beszéd közben gyakran figyeli a közönséget, találgatja, ki a férje, ki ül mellette, mivel foglalkozik. A harmadik sávban zene szól.

A BMW, AUDI, Mercedes segít meghosszabbítani a férfiasságot. A szerző azért jár Volvóval, mert megszerette a szó latin jelentését: gördül, gurul, halad.

Korunk népbetegségeként említi a depressziót, és nem tanácsolja, hogy az ember gyógyszert szedjen, mert attól még rosszabbul lesz.

Figyelmünkbe ajánlja Milos Forman: Száll a kakukk fészkére című filmjét, Rüdiger Dahlke: A betegség mint szimbólum, Szendi Gábor (paleo-étrend-szakértő) A depresszió ipar című könyvét. Vámos szerint ott elbukik a paleo-táplálkozás, hogy nem vagyunk képesek már mamutot sem elejteni...

 

Dr. Vámos kézrátétellel gyógyít. Ha receptet kellene adnia, annyit írna rá: mosolygás.

Ha gyors halált akarunk, kapjunk szívinfarktust, ha élni szeretnénk, szívjunk magunkba D-vitamint, mantrázzunk, és tanuljuk meg helyesen lélegezni.

 

Folyt. köv.