Nem jött velem szembe Az ember tragédiájának plakátja, nem került kezembe szórólap, sem programmagazin. Ez a hír kellett hozzá, hogy kiváncsi legyek az előadásra. Igaz, a közösségi oldalon közzétett fotók is rásegítettek erre. Last-minute jegyekkel elzarándokoltunk a Pesti Magyar Színház szocreál épületébe, és már a belépéskor időutazásba csöppentünk.
Madách Imre örökérvényű drámája Markó Iván rendezésében, Kovács Yvette díszletei között, Berzsenyi Krisztina jelmezeivel, Faltay Csaba zenéjével kelt életre. Számunkra kétszer is, hiszen a tegnapi előadás után a mait is megnéztük. Földszintről és emeletről egyaránt. Már első alkalommal magával ragadott a zene ritmusa. A lábammal, kezemmel doboltam, és élveztem, ahogy újra felpörög, majd megszelidül. Már a római színnél tudtam, hogy újra látnom kell.
A két felvonás szünettel együtt is végtelenül rövidnek hatott, talán mert sodró volt, lendületes. Nem bővelkedett táncos-bravúrokban, viszont látványban, életérzésben magasan vert minden általam eddig látott balettet. A közel negyven fiatal a Varidance, a Magyar Színház akadémistái, és a Magyar Fesztivál Balett táncosai közül került ki. A nagy forgatagban nem volt könnyű eldönteni, hova nézzek.
A bevezető színek (szivárvány-dresszben) lírai zenei aláfestéssel tárultak elénk. A paradicsomi lét tökéletessége, a "szimpatikus" zöld kígyó, Ivano Chiaravalloti álnoksága, és az idilli létből való kiűzetés rajzolódott ki.
A történelmi korokat fölelevenítő blokk az egyiptomi korba vezetett vissza minket. A farmerba bújtatott feszes fiú-fenekek, és a shortba öltöztetett lányok kara újszerű volt, kellemes látványt nyújtott.
Athénban járva a fekete-fehér kapucnis pulcsi jelezte, ki melyik csoport tagja.
Kedvenc római színemben megfér egymás mellett erotika, harc és a diszkógömb. Gomes Martins első megjelenése feléleszti bennem a kételyt. Vajon lányt vagy fiút játszik? Olyan uniszex. Az összefonódás látványos. Igazából mindegy is. Stetina Szonja és Kiss Krisztián kettőse harmonikus. Szőke fiú, barna lány. Már külsőleg is. Szépek, fiatalok.
A jelenet sokban emlékeztet Alföldi Róbert rendezésére, amit nemrég élvezhettünk a Nemzetiben. Túlfűtöttség,
Ne feledkezzünk meg a varidance-es fiúk harcáról, ahol megfeszülnek az erőtől dagadó izmok, találkoznak egymással a kardok, botok.
(Megjegyzem, ha valamit föl akarok írni legközelebb, nem a leglátványosabb pontnál fogom tenni.)
Konstantinápoly keresztes jelenete nagyon eltalált. Nincs könnyű dolga Szonjának, aki a kereszten függő Krisztiánba csimpaszkodva lóg. Ezzel a jól sikerült képpel ér véget a felvonás.
A másik kedvenc színemmel kezdődik a második rész. Az aktatáskákkal felszerelt táncosok robot-mozgással személyesítik meg az elfoglalt üzletemberek és üzletasszonyok hétköznapjait. A ruhák végre nem egyformák.
Egy szép tangó tökéletes lezárása a prágai színnek. A zakóját levető Krisztián már át is varázsolja jelmezét franciává, hiszen a trikolórt hordja ingén, majd a tánckar előadásában megszólal a Marseillaise.
A londoni kocsma-jelenetben Gomes egy majom-bábbal tűnik fel. Kedves figurák. Ő is, a báb is.
A falanszter fehér egyenruhásai szó nélkül hajtják végre a parancsokat. Felismerhetetlen nyelv hallatszik a háttérből.
Amikor Ádám leköveti Lucifer mozdulatait, az űrbe röpülnek.
A csöpögő jégcsapok elénk hozzák az eszkimó világot. A kórházi ágyak akár megtévesztőek is lehetnek, de arra hivatottak, hogy az ember leépülését demonstrálják.
Csernyi Mariann és párja pas de deux-je méltó lezárása a látványos előadásnak.
Igen, és a záró szín még elénk vetíti a reményt, hogy nem hiába küzdünk...
Függöny.