2013. június 10., hétfő

Hétfőn nem megyek sehová

A 84. Ünnepi Könyvhétre méltatlanul kevés időt szántam.


Ez az egy óra éppen arra volt elég, hogy összefussak egy ismerőssel, megszerezzek egy régen vágyott Coelho-könyvet a Famulus Kiadótól, és egy meglepetésszerűen előbukkanó Kaffka Margit gyöngyszemet.

A Kisszínpadnál a Zenés mesék a Pagonnyal című blokkba csöppentem.
Szabó Borbála Szegény tévéje A kalóz nagypapából hangzott el. Igazán tanulságos, ízig-vérig mai mese, tele humorral, aktualitással. Remélem, fölkerül a netre, mert ha nem, kénytelen leszek megvenni. :)
A délután folyamán mesélt még Dániel András, Erdős István, Gévai Csilla, Szabó T. Anna, a szaxofont pedig Kovács Ádám fújta.
 
 
Az Erzsébet téri sétányon gyűltek össze a portékájukat kínáló designerek a WAMP-on. Az árakat most sem a mi pénztárcánkhoz mérték, mégis élvezettel figyeltük az újdonságokat.
 
 
Szegedi Katalin képeiből szívesen hazahoztam volna egyet.

 
A Bóbita Családi Nap keretén belül Winkler Robi műsorába hallgattunk bele. 
 
Ahogy a Judafestre tartottunk, áthaladtunk a Gozsdu udvaron, ahol széltében-hosszában árusok gazdagon megrakott asztalait vizslattuk.
 
Schneider Angelika képén a szájkosár meglepő módon a rózsaszín alakhoz tartozik. Egy másikon a Hermelines nő téli tájban továbbgondolt víziója elevenedik meg.
 
 
A legcukibb stand az egyedi tervezésű "miaszösz" textiljátékoké.
 
 
A zsidó kulturális és gasztronómiai fesztivál forgatagában fél 3-tól a Jazzrael együttes zenélt.
 
 
 
Likőrízű rosé borért kóser vicceket mondtunk. Ilyeneket:
 
-Mi az abszolút zsidó dilemma?
-Disznúhús, ingyen!?
 
-Miről lehet fölismerni a zsidó repülőgépet?
-Az orráról és a farkáról.
 
 
Nézhettünk filmeket a minimoziban, kóstoltunk eszméletlenül finom halvát (a fehér nugáttal rokon édességet), majd humuszt (csicseriborsókrémet). Ingyenes házhozszállítással a Pagony közértből megrendelhetők. Remélem, olvassák, hogy reklámozom őket, és adnak újabb kóstolót. :)
 
Riksázhattunk volna, ha van elég időnk... Ennek ellenére úgy hiszem, mindent megnéztünk, amit lehetett.
Bár a program ingyenes volt, kaptunk karszalagot, amit elrakhatunk az "archívumba".
 
A Petőfi Irodalmi Múzeumban is tartottak még a Margó Feszt programjai. Barnás Ferencen volt a sor, hogy bemutassa eddigi négy könyvét, hiszen idén megkapta az Aegon Művészeti Díját.
 
 
Winkler Nóra kérdezett, Till Attila mesélt az íróval kapcsolatos élményeiről, Simon Kornél pedig felolvasott a kötetekből.
Erről a beszélgetésről úgy gondolom, érdemes lenne bővebben írnom, úgyhogy talán holnap megejtem.
 
A csúszás miatt sem az Akváriumban, sem a Deák téri templomban nem találtunk ülőhelyet, így egy mekis fagyival elindultunk az Astóriára. Szerencsénkre, mert a Városháza parkban az 1900-as évek képeslapjai elevenednek meg a Margitszigetről óriásplakátok formájában. A Budapest Anno kiállítás nyár végéig látható.
 
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése