Yesterday 2

Úgy tűnik, ma sem leszek naprakész, hiszen ezek még a tegnapi, Daviddal töltött programok beszámolói. Nem egyszerű kevés pénzből sokat mutatni egy olyan embernek, aki először jár a magyar fővárosban. Ráadásul nem akar jegyet venni, hogy ezzel is spóroljon. Na jó, egyet elhasználtattam vele a Nyugatiig, majd elsétáltunk a Markó utcai Kresz Géza Mentőmúzeumba az Apró mentők nagy kiállítására.

A fiatal lány, aki beengedett minket, valószínűleg diákként teljesített szolgálatot. Rajtunk kívül nem is volt más látogató. Már majdnem elértük az utolsó termet, mikor megkérdezte, a fotózás miatt kapcsoljon-e lámpát. Aztán fölbátorodott, és ajánlott nekünk egy rövid filmet a Titanicról, Dr. Lengyel Árpád hősies magatartásáról a mentés során.

 

A kedves kis figurák, autók, repülők, baleseti helyszín rekonstruálása, a kezdetekben használt orvosi felszerelések, -mint az elsősegélydoboz, hordágy,- mind elavultnak tűnnek a mostani technikai felszereltséghez képest. Nem véletlen, hogy a halálozási adatok magasabbra szöktek az elmúlt évszázadokban.

A fenti gépet Magyarországon gyártották, de számomra nem egyértelmű, mire szolgált. Ha nem tudnám, hogy egy mentőmúzeum darabja, korabeli űrutazás-szimulátornak képzelném.

 

 

 

A pincében az 1956-os forradalom alatt kórház működött, ahol a sebesülteket ellátták. Kivitelezése nagyon hasonlít a Budai Vár aljában található Sziklakórházhoz. Persze sem terjedelemben, sem felszereltségében nem veszi föl vele a versenyt.

 

Az udvari garázsokban régi mentőautók állnak, az 1930-as évekből. Látható ott Robur, a németországi "csoda", ami nagysága és tohonyasága miatt mentőként sem vált be.

 

A kedves lányka még elárulta, októbertől Titanic-kiállítást terveznek a kis autók helyére. Aki még ezeket a tárgyakat szeretné látni, szeptember végéig megteheti.

 

A Nyugatitól elindultunk a Dob utca irányába. Az Oktogonon gyorsétkeztünk, aztán pár percre megálltunk egy könyvárus portékái előtt is. Német nyelvű meseköny után kutattunk az eladó segítségét kérve, aki éppen egy on-line Mahjong-játszma végénél tartott. Egy kupacra mutatva jelezte, ezek a keresett könyvek. Mondom neki, úgy látom, angol nyelvűek. Mire ő: "Ja, akkor nincsen."

 

Az Unio Gallery egy hotel különtermében, ill. az emeleti folyosón helyezte el a kortárs festőművész, Olasz Attila képeit.

 

 

Az egyik képet kontár módon fejjel lefelé tettem föl a facebook-oldalamra, de nem reklamált senki... :)

 

A Bródy Sándor utcát elérve túlmentünk egy kapuval az Olasz Intézeten, így egy "nevevandenemnéztükmeg" kávéházba tévedtünk, ahol történetesen szintén láthattunk kiállított képeket. Ezek az apró örömök mindenütt utolérnek.

 

 

 

Végül a Budapesti Olasz Kultúrintézet aulájába belépve elénk tárult Serena Scapagnini A Hullám című kiállítása. A képek hatásosak, ötletesek, igaz nem nagy számban képviselik készítőjük munkásságát.

 

 

A kép szürkeségét apró kövecskék teszik tökéletessé.

 

 

Jancsó Miklós verse a képek hangulatát tükrözi.

 

 

Végül, de nem utolsósorban a legkedvesebb kép.

 

 

A mai nap összefoglalójával később visszatérek. :)

Yesterday

A vendégeknek néha örülök, néha nem. David, aki az elmúlt három hónapban tíz országot utazott végig (Guadalajarából indulva), szó nélkül követett a Lónyay utca-Vámház körút-Szabadság-híd-Gellért-hegy föl-Gellért-hegy le-Várnegyed föl-Várnegyed le-Lánchíd-Deák tér útvonalon. Itt-ott megálltunk, néha fotóztunk, és jól éreztük magunkat.

Délután Carl Lewis-t fotóztam, ahelyett, hogy futottam volna az edzésén. Amit persze nem ő tartott, de milyen jó kis reklámfogás. Azért örülök, hiszen egy Nike pólóval bővült a ruhatáram. :) Persze az én hősöm gladiátorként küzdötte le az előírt penzumot.

Járj nyitott szemmel

Köszönhetően a Parluxnak, ajándékkuponokat nyertem a New York Pizzériába. A Fény utcai piacon való bolyongás kiábrándított, de az emberek sóvárgása, amint meglátták szerzeményemet a metrón, ill. villamoson, kárpótolt. :) A villamosvezető heves kézmondulatokkal ösztönzött gyorsabb haladásra, de legalább megvárt.

 

 

Mostanában többen jeleztétek, hogy ne csak utólag írjak programokról, hanem harangozzam is be őket. Íme, egy kis ízelítő:

 

Augusztus 29. 16:30 Közös futóedzés Carl Lewissal a Margitszigeten

 

Szeptember 2-ig Olasz Attila festűművész kiállítása az Unio Galleryben (VII. Dob u. 73.)

 

Szeptember 2. 3. K&H Olompiai Kerékpáros Nap az 56-osok terén

(www.kerekparosnap.hu)

 

Szeptember 2. XIV. Coca-Cola Testébresztő Női Mozgásfesztivál a Millenárison (Ingyenes program ez is.)

 

Szeptember 4-7. Mindenből Egy Van felvételek a Centrál Színházban

 

Szeptember 7, 19; Fábry Most felvételek a Millenárison

 

Szeptember 9. Yoga Aid World Challenge (Pénzgyűjtés nemes célokra.)

 

Szeptember 15-16. Kulturális Örökség Napjai; A Fidelióban részletes program található.

 

Szeptember 19. Szakrális Poénok Estje

 

Szeptember 30-ig Apró mentőautók nagy kiállítása, Kresz Géza Mentőmúzeum (V. Markó u. 22.)

 

Ingyenes angolórák a Széll Kálmán térnél csütörtökönként 18:00-tól, szombaton 11-től. Misszionáriusok tartják szolgálatként, az óráikon viszont nem a vallásról van szó. www.angolora.info

 

 

XVI. Vegetáriánus Fesztivál

Ma a Szent László templom szomszédságában, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban jártunk.
A Vegetáriánus Fesztivál programjából hármat néztem ki, Andi pedig lelkesen jött velem. Dr. Tamasi József előadásából kiderült, húst enni egészségtelen, koleszterint termel, és az erőszakkal, szenvedéssel kapcsolódik össze. Ráadásul előfordul boxolókkal, hogy húst etetnek velük, hogy agresszívvé váljanak meccs közben...

Jézus vegetáriánizmusáról annyit jegyzeteltem le: "Magam bizonyítottam be magamnak, hogy Jézus nem ölhetett meg állatokat. Egyik képen sem ábrázolják késsel a kezében." Akkor én még sosem szívtam el egyetlen cigarettát sem, hiszen nincsen rólam ilyen fénykép. Szánalmas.

A gesztenyés és ribizlis vega-süti fincsi volt. Különösen a gyümölcsös ízlett, kevés mákkal a tetején.

A nap zárásaként Bagdi Bella Életmódkoncertjére ültünk be. Kellemes hangja, vidám személyisége üdítően hatott a nagy melegben.

Húst végtelenül ritkán eszem, de a Vega-buli után bevágtunk néhány húsos gyrost. :)

"Úgysem jöttél volna"

Szeretnék egy kicsit eltűnni. Kiváncsi vagyok, kinek hiányoznék...

Lelde from Latvia

Eszembe jut a Marek József utcai albérlet, ahol reggelente az amerikai konyhába érve ismeretlen arcok szuszogtak a vendégágyon. Természetesnek vettem, hogy ez így van jól. A g-betűs török négy napon keresztül búcsúzott el úgy, hogy minden jót, Good Bye, és minden másnap vissza is tért, hogy aludjon egy keveset, vagy a zuhany alatt lemossa magáról a Sziget porát.
Évek múltak el, s most már bizton állíthatom, a couchsurfing az egyik legjobb találmány a világon. Lelde, a kedves lett lány ma hagyott itt minket. Meg mertem volna esküdni, hogy litván, de nem. A lett név csendességet, nyugalmat jelent ezen a sistergős, s betűket halmozó nyelvben. Bár lehet, hogy Lelde lett monológjára volt ez jellemző.

Közös programunk az itthoni beszélgetésre, és a reptérre való bkv-zásra korlátozódott, mégis örülök, hogy nálunk járt. A metróaluljáróban még útbaigazítottam két középkorú nőt, akik egymást noszogatták, hogy "kérdezd meg őket"; "nem kérdezem, nem magyarul beszélnek" mondta a másik. Aztán hátrafordultam, és mondtam, hogy én beszélek. Egy nemzetközi találkozó bontakozott ki, mert kiderült, a nénik Ukrajnából jöttek, és egy hirtelen ötlettől vezérelve Leldéhez is beszélni kezdtek oroszul. És ő beszélt is egy kicsit. Ezért szeretem a spontán találkozásokat. 
Néhány órája röpült el Rigába. A nevét még mondogatom magamban, mert annyira szép a hangzása, hogy egy kislányt is megkereszteltetnék ezzel a névvel. :)

Pár nap múlva mexikói vendéget fogadunk. Kicsit izgulok.

Szelektív hulladékainkat a szomszéd utca helyett egy fél kerülettel vittük odébb. Minden gyűjtőt áthelyeznek, megszüntetnek. Ennek alapból nem örülök. De amiatt, hogy a sörösdobozainkkal egy hajléktalannak örömet okoztunk, illetve összefutottam egy középiskolás osztálytársammal, aki éppen egy esküvőre ugrott haza Németországból, megérte érinteni a Gutenberg teret.

Összetartozunk

Nem igazán vagyok egy ünneplős típus, de ma jóleső fáradtsággal kerülök ágyba.
Két órás csendesnek éppen nem mondható várakozás után bejutottunk a Szent Korona termébe. Bármelyik hétköznap előzetes bejelentkezéssel, várakozás nélkül tehettem volna ugyanezt, megkímélve magam a hőgutától. Mondanom sem kell, gyalog közelítettem meg az objektumot, mégis szerencsésnek érzem magam, mert mindig felemelő látvány tárul elém.

A Puskás Ferenc Stadionban megtartott Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj a lelátók nagy részét megtöltötte sportszerető, büszke magyarokkal. Persze, hogy most felejtettem otthon a zászlómat, pff. :( 

A magasugró fiút annyira szép mozdulatnál kaptam le, hogy a nevére már nem tudtam koncentrálni. Ha olvassa, kommentelje az írás alá.




Pars Krisztián szép dobásaival most is első lett. Itt éppen ő kapja a fehér zászlót. Ha jobban megnézem, nem ez a győztes kalapácsvetés.



Ők meg itt futkorásznak. Éppen a 3000 méteres távot futják.

Olimpikonjaink egy csoportja. Szilágyi Áron éppen úgy néz felénk, mintha a Fábry Mostból emlékezne még ránk. :)

Ez a kicsinyített Országháza annyira ragaszkodott a mai bejegyzésemhez, hogy megkegyelmeztem neki. :) Nem véletlenül volt ez a hétfői nap az Összetartozás Napja.

Rém hangosan és irtó közel

Az internet nagy csodája, hogy ha papír alapú könyvet nem is, de mozgóképet abban a pillanatban elérhetővé tesz, amikor szeretném. Molyos kalandozásom eredményeképp AZONNAL el akartam olvasni a Rém hangosan és irtó közelt Jonathan Safran Foer tollából. A fizikai és földrajzi korlátokat legyűrve beértem Tom Hanks mozijával is. Oscar-díja ellenére alakításai még egyszer sem fogtak meg, ennek ellenére több filmje is kedvencem. (Kapj el, ha tudsz, Halálsoron.)
A kezdeti fintorgás hamar elmúlt, hiszen Tomnak viszonylag kis szerep jutott, az is inkább visszaemlékezések formájában.

Szeptember 11. Egy nap, ami rettegéssel töltötte meg Amerikát, gondolkodóba ejtett embermilliókat, ma sem felejtődött el. Hogy le kell-e még ennyi bőrt húzni erről a szerencsétlenségről, abban már nem vagyok biztos.

Oskar Schell szerepében Thomas Horn, akihez egyik pillanatban azt akartam, hogy hasonlítson majd a gyerekem, a másikban pedig, hogy még véletlenül sem. Az a kettősség, ami ebben a kisfiúban megmutatkozott, miközben őrületbe kergetett a tamburinjával, figyelemreméltó. Egyszerre volt szerethető az apja iránti rajongásával, a térképszeretetével, a korát meghazudtoló tudásával és lelkesedésével, másrészt irritáló, indokolatlan dühkitöréseivel az anyjával szemben.

Miután továbbgördült ezen a film, elkezdtem megélni az egészet. Max von Sydow némasága a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-jelölést eredményezte. Igazából ezek voltak a kedvenc részeim, amikor nagyapa és unoka együtt keresték a zárat a kulcshoz. A gyerekek és az öregek valahogy olyan jó barátok tudnak lenni. Van bennük olyan ős-bizalom-féle. Aztán eljut az ember odáig, hogy el tudja engedni a veszteséget. És akkor élni kezd.

Kép: filmtrailer.hu

Lassan újra évfordulóhoz érkezünk: 2011. szeptember 11. emléke fölelevenedik. Most azokra gondolok, akiket elvesztettem, és azokra akiket szerethetek. Nem ott és nem akkor, de a filmnek köszönhetően.

Majdnem műköröm

Hosszas üldögélés, orrviszketés, unatkozás, telefonrezgés közepette elkészült életem első majdnem-műkörme. Betti és Fanni áldozatos gyakorlása sem volt elég ahhoz, hogy megtarthassam. A mestert a gyakorlat teszi mesterré, és a fényképek igazolják, hogy mindketten jó úton haladnak. :)

Fábry Sanyi (bácsi) műsorában is jól látszódtunk. Az Andi javaslatára elkezdett "Szép volt fiúk" skandálás az olimpikonjaink tiszteletére népünnepéllyé szélesült. Most is megkönnyeztem Berki Krisztián és Szilágyi Áron aranyérmét. Áronért ejtettem a legtöbb olimpiai könnyet. :)

És egy cukiság a Fábry Most oldaláról:

Örömhír a végére: ott leszünk augusztus végén Carl Lewis futóedzésén a Margitszigeten. :)

Katyvasz

Némiképp módosul a hétvégi programom, hiszen nem kell még dolgoznom. Rohanás az életem: fővárosból vidékre, vidékről fővárosba utazgatok, s azt veszem észre, idegenekkel beszélgetek kedélyesen, ahelyett, hogy a molyos könyveimet olvasnám 80% fölé. Azért hozom-viszem Passuth László esőistenes kötetét, és álmodozom, hogy egyszer talán én is eljutok Mexikóba. Nézegetem a térképet, méricskélem a távolságokat, aztán valahogy csak sikerül. :)

Anita születésnapját is megünnepeltük. Egy olyan helyen, ahol közel vannak az ágyúk, a vízpart, a gyümölcsös süti viszont savanyú, a turmix pedig túl édes. A jövőre nézve a győri kávézót 2-0 arányban leszavaztuk.

Az Il Makiage-ból hívtak tegnapelőtt sminktanácsadásra és sminkelésre. Persze tudom én, mire megy ki a játék. Vásárolj, iratkozz be tanfolyamra! Ha mérlegelem, hogy 13 ezer forintért kaphattam volna egy alapozót, egy szemhéjfestéket, meg egy három órás sminktanfolyamot, (ahol nekem kellett volna segítő tanácsaikat felhasználva magamat kifestenem,) talán megérte volna. A teljes ár a gyorstalpalóért 62 ezer. Az ÁFA már benne van. :)
A sminkes, aki szép is volt, kedves is volt, Gabriella is volt, jó munkát végzett. Persze csalódott, hogy a termékeiket nem vettem meg, de majd puffoghat a következő alanynak.

Katalán napok

Jók a helyi újságok, mert mindig felhívják a figyelmemet izgalmas, szokatlan, vagy éppen kreatív programokra. Most éppen a Szabadság téren zajló Katalán napokra.

Pár éve vált világossá számomra, hogy sértő a katalánokra nézve, ha "lespanyolozzák" őket. Mert ők katalánok. Nagyjából Spanyolország északkeleti részén élnek, de sok helyütt beszélik a katalán nyelvet.

Emberi tornyokat építeni nem éppen veszélytelen mutatvány. Videómegosztókon láttam is néhányat, ami összedőlt. Személy szerint nem örülnék, ha húsz ember a nyakamba hullana. Szerencsére nem történt ilyen. A spanyol és magyar műsorvezetők hangsúlyozták, a toronyépítést a csapatmunka, szolidaritás és bizalom határozza meg, s ezáltal teremtődik meg a mágikus pillanat. Heti két gyakorlás, számtalan fellépés van a 400 tagot számláló csapat mögött. (Budapestre nem jött el mindenki.) A gyerekek, akik félelem nélkül másznak föl társaikon, öt-hat évesek lehetnek. Kézfenntartással jelzik, mikor elérik pozíciójukat. Lélegzetelállító látvány.



                                                               

A katalán és magyar zenekarok felváltva játszották nemzeteik ismert dalait táncokkal kísérve. Itt jegyzem meg, hogy Kelemen Dánielt vagy pökhendi vagy becsiccsentett, de szólóénekléssel színpadra állítani nagy hiba volt.

 

A műsorvezetőket a nyelvi korlátok ellenére is szórakoztatónak találtam, főleg a Winnetou-ra hajazó fickót. Hol kalappal és színes kendőkkel varázsolt, hol vízszintes embertorony alapja volt. (Földön fekve, nagyszerű imitátorként.)

Bár a rumégetés rituáléjáról lemaradtam, holnap is nap lesz. Az utolsó lehetőség nagyfejű bábokat, katalán zenét, táncokat látni élőben a Szabadság téren.