2013. július 7., vasárnap

Ananász, dinnye

Az ananász és a többiek címmel volt látható két órán keresztül a Flash Art pop-up kiállítás a Forgách utcai metrómegállónál. Puklus Péter neve csengett egyedül ismerősen, aki egy osztállyal fölöttem járt a Kazinczyban. A címadó ILOV-EYOU ananász a bejáratnál várt minket. A népszerűsítő plakátra is ez a kompozíció került.

 
Az első teremben Boros Mátyás, Keserű Károly, Szabó Ákos, Horváth Dániel, Maurer Dóra munkáit is megnézhettük.
 
 
Hömpölygő emberek, festmények, tárgyak. Bor, retró és modern. Egy esemény, ahol Winkler Nóra is tiszteletét tette.
 
 
Szász Sándor, Kucsora Márta, Juhász Dóra, Bodoni Zsolt és Herman Levente munkái a belső termekben kaptak helyet.
 
 
 

A 75 éves Margitszigeti Szabadtéri Színpad kulisszajárását majdnem elmosta az eső, de az elkortyolgatott alkohol elviselhetőbbé tette a várakozást. A győriek Csinibaba díszletei között fotózkodtunk,



majd fölmásztunk a felújított 102 éves Víztoronyba, ahol a Visual Art Galéria kiállításai fogadtak minket.

A kijáratnál Móni, a paci vontatta elcsigázottan a lóvasutat. Szolidaritásból nem ültünk fel rá, hogy kíméljük kicsit. A Közlekedési Múzeumból a bácsi bizonygatta ugyan, hogy ez a lónak nem rossz, mégsem tudtuk elhinni...



Egy véletlen sétának köszönhetően részesei lehettünk a Pátkai Rozina Quintet koncertjének a Kazinczy utcai Kirakatban. Pecze Balázs kicsit nagyobb hangsúlyt kapott a képen, mint Rozi. :)



A Palotanegyed Fesztivál Ektar koncertjére viszont célirányosan mentünk a Mikszáth Kálmán térre. Szerencsénkre nem volt ének, kedvünkre elmélyedhettünk a zene élvezetében.

 
Mára már csak egy élvezet maradt: az év első dinnyéje. :)

2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. A Lóvasúthoz.
    A bácsi nem a Múzeum tagja hanem Móni paci gazdája és igaza van abban hogy azon a 2 méteren Móni nem fárad el.
    Ha valamiben nem biztos akkor előbb kérdezzen és csak az után tegyen értelmetlen megjegyzést. www.lovasut.5mp.eu

    Móni paci eddig már 18 kőrt is ment és végig bírta.

    VálaszTörlés