Vasárnap esti nyugalom

A gépemet az ölembe vettem. Mándoki Lászlót és barátait hallgatom az M1-en. A Müpa előtt még láttuk a hippisre dekorált turnébuszt, és már akkor tudtuk, minden jegy elfogyott. Egy lány fotót akart a járgányokról. A biztonsági őr hajtotta el.
Most hallgatni jóleső érzés. Egészen megnyugtat, mint a vonat zakatolása, a rongyosra olvasott kisregény megunhatatlan kiszámíthatósága.
Annyira megnyugtat, hogy az ujjaim sem akarnak futni a billentyűkön.

Gondolatban szonetteket írok.
Ő most alkotni kezdett. Nekem mutatja meg a verseit. Szeretem hallgatni, mert csak sorokat mond. Vár, aztán később újabbakat. Türelmetlen vagyok, hallani akarom. De örülök is, hogy nem mondja rögtön.

Az operaházi Anyeginról nem fogok írni. Éppen elég utalás ez arra, hogy nem tetszett. Ellenben A humor forrásának színészei. Na ez, amikor pocsék darabból születik elfogadható előadás. Fodor Annamária, Janklovics Péter megint "durván" jók voltak. Talán ha hármasban ülünk és dumálunk, az is ilyen jó lehetett volna.

Verdi születésének 200. évfordulója alkalmából is tisztelegtünk. Az Olasz Kultúrintézetben svédasztallal vártak az olaszok.

Az Írók Boltja folytatta a svéd sorozatot, a Skandináv irodalom magyarországi vonatkozásaival.  Újabb lista a "mindenképpen el kell olvasnom" kategóriában.

Még mindig Mándoki. Művészetpártoló vagyok. Megyek. Hagyom, hadd ringasson.