Sokat olvastam Christiania autonóm területéről, ahol színes házak, hippik, fű terem. Na jó, nem minden terem, de minden van. :) Bár arra kér a tábla, ne fotózzak, azért gyorsan csináltam pár képet.
Elhagyva a hippi-negyedet sokat barangoltam. Igaz, a vonatjegyem érvényes volt az összes közlekedési eszközre, mégis jobbnak láttam, ha hagyom magam vezetni. Az ódon házak fölött csodaszép felhőket produkált Isten. Néha megnyitotta az égi csapokat, hogy újra meg újra hálát adhassak, hogy mindannyiszor el is áll.
Ingyenes múzeumok mindig vannak. Egy fél órát ugyan várni kellett a nyitásig, de izgalmas kalandokba vezetett be a Tojhusmuseet.
Persze a telefonomnak akkor kellett 70-ről 18%-ra ugrania, úgyhogy kisebb pánik lett úrrá rajtam. Természetesen dán korona nem volt nálam, keresztanyámék telefonszámát nem tudtam fejből, úgyhogy -úgy gondoltam- telefonom utolsó leheletével megeresztek egy segélyhívást, mikor várjanak a malmői vasútállomáson.
A Tivoli környékén fut végig a legdánabb dán meseíró utcája. Sokáig vacilláltam, a kis hableányhoz elzarándokoljak-e újra, mert igencsak necces, hogy a telefon akksija már nem fogja bírni, és óra nélkül vajon honnan fogom tudni, mikor indul a vonatom...
Hollandiai a hangulat. Kicsit ijesztő is, mert a korai órán még nem nagyon járnak emberek. Minden borús. Hol eláll az eső, hol megered. Sok templom fogadott be ezen a napon.
A Christiania tábla túloldalán ezt olvasod: Most lépsz be az EU-ba. Utánozhatatlan hangulatú, 84 hektáron elterülő meseország. Na, nem a Hans-Christian féle. :)
Elhagyva a hippi-negyedet sokat barangoltam. Igaz, a vonatjegyem érvényes volt az összes közlekedési eszközre, mégis jobbnak láttam, ha hagyom magam vezetni. Az ódon házak fölött csodaszép felhőket produkált Isten. Néha megnyitotta az égi csapokat, hogy újra meg újra hálát adhassak, hogy mindannyiszor el is áll.
Ingyenes múzeumok mindig vannak. Egy fél órát ugyan várni kellett a nyitásig, de izgalmas kalandokba vezetett be a Tojhusmuseet.
Persze a telefonomnak akkor kellett 70-ről 18%-ra ugrania, úgyhogy kisebb pánik lett úrrá rajtam. Természetesen dán korona nem volt nálam, keresztanyámék telefonszámát nem tudtam fejből, úgyhogy -úgy gondoltam- telefonom utolsó leheletével megeresztek egy segélyhívást, mikor várjanak a malmői vasútállomáson.
Végül is az egyetlen képem a Tolkien kiállításról...
A dán katonák az afganisztáni háborúban volt a legizgalmasabb rész. Homokkal szórták föl a termeket, sátrakat építettek, használati tárgyakat, ruhákat, autót állítottak föl. Megmászható, érinthető volt mindegyik.
A Tivoli környékén fut végig a legdánabb dán meseíró utcája. Sokáig vacilláltam, a kis hableányhoz elzarándokoljak-e újra, mert igencsak necces, hogy a telefon akksija már nem fogja bírni, és óra nélkül vajon honnan fogom tudni, mikor indul a vonatom...
De vállalkoztam a jó egy órás útra, hogy kiblattyogjak az ég és a tenger kékjében. És minden percben fohászkodtam, hogy csak egy képet, csak egy képet hadd csináljak róla. És igen, elértem végre a kis ribanchoz, akit persze már nem hívok így, de jól megsétáltatott...
Visszafelé másik úton mentem. Betévedtem Szent Albán Anglikán Templomába, ahol érdekes módon magyar nyelvű ismertetőt is kaptam.
Az esküvői fotózást kb. 50 kínai turista örökítette meg rajtam kívül. :)
Valami csoda folytán pont az őrségváltásra értem oda az Amalienborghoz.
Aztán elértem a malmői állomást, ahol a családom már várt rám. :)
Ez egy csodálatos nap volt Dániában. A többi hat svédországiról majd legközelebb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése