Képtelenség

Képtelenség, hogy ennyire elmaradtam. Nem ejtettem szót a Király Cukrászdában elfogyasztott ország tortájáról. Ami tavalyi volt, és nem finom. Vagyis remélhetőleg idén sütötték, de az előző évi ízt.
A hely viszont nagyon hangulatos.

A Közösségi Méz nyitóhétvégéjén önkénteskedtem. Mézkóstoltatás, szórólapozás, ilyenek.

A Klebelsberg Kultúrkúriából hajnalban keveredtem haza Felméri Peti és Beliczai Balázs estje után.

Épp Peti árnyékát ellenőriztem a gépemben, amikor BB beállt (szokásához híven) egy természetes, spontán pózba. Miután M szólt, meg is örökítettem. :)

A XV. Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztivál programja volt az előbb említett Fiatal humoristák műsora.

A kultúrkúria Jankovics Marcell munkáinak is kiállítást szentel,

illetve az olaszországi múzeumházaknak is. Igaz, csak képi formában.

Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Műcsarnok a Mélycsarnokban Eli Cortinas Félmeztelenül című filmes munkáit mutatja be. A megnyitót augusztus 29-én tartották.

A hónap utolsó napjára jutott Edu meglepetése, a Beliczai Balázst, Benk Dénest, Dombóvári Istvánt, Felméri Pétert felvonultató dumaszínházas est. Hazudnék, ha azt mondanám, először hallottam a fiúk produkcióját. :)

Sóhaj. A nyár lezárult. És már most csúszásban vagyok a szeptemberrel...

Ünnep, oly szép

Tegnap Csenki Attila stand-upjával kezdtük a délutánt.

 A Bálna nézőszáma mit sem változott szombat óta. :( Ma vajon hányan látogattak ki, mikor tucatnyi más program közül lehetett választani.

Tegnap este szerencsésnek mondhattuk magunkat, hiszen a margitszigeti Erkel-féle István királyt, Kentaur díszletei között láthattuk.

A tévé ma leadja, de annyira fáradt vagyok, hogy előkapok egy Faludy György könyvet, és álomba olvasom magam. Előtte még hálámnak adok hangot, hogy hajózás közben nem kapott el bennünket sem zápor, sem vihar.

A beszállás zökkenőmentesen zajlott. Ahogy helyet foglaltunk, már indultunk is, majd egy órás ringatózás után a Lánchíd déli oldalán kiszálltunk.

 

A Magyar Nemzeti Galériát gyalog közelítettük meg. Ennek köszönhetjük, hogy rátaláltunk a Szerpentin Szalonra, mely régiségbolt és kávézó egyben.

 

 

Ma igazából zárva volt, de mi benéztünk a nyitott ajtón, és végül kapucsínóval és croissant-nal ültünk a régi asztalka mellett. Többen követték a példánkat, szóval a kávézó a mai napon is kinyitott. :)

 

 

Még mielőtt elértük volna az MNG-t, a Budavári De la Motte-Beer palota megállított minket. A kívülről jelentéktelennek tűnő posta-épületben patika működött. A megállíthatatlanul közlekedő 16-os buszoktól, a milliónyi turistától szinte lefényképezhetetlenné vált a palota. Úgy gondoltam, a taxis kép maradhat.

 

 

Idegenvezetőnk, Lilla lelkesen mesélt az épületről, és a fa tárgy funkcióját is megismertette velünk. A fényes fa borítású dobozka felnyitás után wc-vé alakult.

 

 

A csodálatos bútorok nagy része egy nénike pincéjéből került elő, aki nem tudott mit kezdeni kincseivel, így használatra a palota rendelkezésére bocsátotta őket.

 

 

 

A Magyar Nemzeti Galéria ámulatba ejtő impresszionista festők kiállításán lépésben haladhattunk. Hihetetlen élmény Szinyei Merse Pál, Munkácsy Mihály, Paul Gauguin, Claude Monet, Fényes Adolf és Ferenczy Károly képeit látni. Ott van előtted a Majális, vagy egy másik kiállításban A lila ruhás nő. Vagy éppen a Fekete sertések, amit eddig csak a művtöri könyvben láttam. Wow. Tényleg wow.

 

 

Az Iparművészeti Múzeum már csak hab a tortán. Nemcsak az épület szépsége, hanem a kiállítások gazdagsága is magával ragadott.

 

 

A legjobb rész, amit még szeptember első napjáig láthatunk, a kortárs Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió művészeitől. Ötletgazdag, színes, továbbgondolható. Igazi élmény.

 

 

Nem volt ekkora élmény a várva várt iszlám rész. Egy terem szőnyegekkel, néhány tárggyal, félhomályban.

 

A szecessziós épületkerámiák egyediek, egy részük monumentális. Ezt látni kell! Az ékszereket meg jó lenne viselni, mert csodálatos munkák.

 

Néhány edény,

 

 

pár színes kocka, a tekintetet magára vonzza.

 

 

A tűzijátékot megnéztem a tévében. Pipa.

"Énekelsz velem?"

Carmen Souza és együttese a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatta be a Katchupada című világzenei koncertjét.

Carmen tökéletes magyar kiejtéssel köszöntött minket, rutinosan szőtte bele a palacsinta szót Afrika címú dalába, és többször buzdított minket arra, hogy énekeljünk vele.

 

A kilencedik sor közepén szinte a színpadon éreztem magam, élveztem a fényeket, a hangokat, és nagyokat nevettem azon, hogy ez a "csaj" mindennek örül. Még a szúnyogoknak is. :)


A Duna partján a Bálna-bálon is sokat énekelhettem volna, ha nem kések el Buli-Bali (Beliczai Balázs) családias hangulatú "zenés-táncos napközijéről". 

Nem tudom, kinek jutott eszébe délután fél kettőkor a legnagyobb hőségben szabadtéri programot szervezni úgy, hogy az eseménynek nagyjából nulla reklámja volt. A fellépők persze szuperek mind a négy napon, de lehetetlen másfél órákat várni az énekesek, humoristák között.

El is mentem a Ludwig Múzeumba Picasso-festményeket, és Ősz Gábor Háromszor három című kiállítását körbejárni. A sötét és világos termek váltakozása, a vetítések és a képek egyensúlya hatásosan töltötte ki a teret. Ősz Gábor Az ablak című 2012-es munkája a favorit.

Nyit. Zár.

A Műcsarnok Kerstin Ergenzinger Vörös zaj (Rotes Rauschen) című minimalista kiállításával nyitott egy verőfényes nyári napon. Gulyás Gábor szavai után Jobbágy Bernadett Onopordum Performance című táncelőadása került kontextusba a német képzőművész installációjával.

 
A vörös zaj más néven Brown-zaj, egy olyan zaj, melyet véletlenszerű mozgás produkál, ezért szokták még ’véletlenszerű mozgás zajá’nak is hívni. A vörös zaj elnevezést Martin Gardner amerikai matematikus javasolta.(Forrás: Wikipedia)

Az izgő-mozgó tárgy a terem közepén képes volt harmonikus mozgásra, madárszárnycsapkodásra emlékeztető lebegésre.
Az emberi lépések, amik az állandó változást, instabilitást idézik elő, folyamatos moccanásra ösztönzik a 2012-ben készült "tárgyat".


Az Ernst Múzeum Csurka Eszter: A tengerpartra című kiállításának finisszázsával a saját kapuit is bezárta. Nincs tovább. Gulyás Gábor, drMáriás (Máriás Béla), Barnás Ferenc, és természetesen Csurka Eszter asszisztálásával felejthetetlen záróbuli kerekedett.

Az ez alkalomból megjelent albumot kedvünkre lapozgathattuk, megkóstolhattunk a Pataki Cukrászda különleges ízvilágú süteményeit, majd a babzsákfoteleken elheverve szürcsöltük a bódító vörösbort.

Hihetetlen, hogy nem lesz többet ez így.

Csurka Eszter kiállításának témájához kapcsolódóan már a múzeum előtt csíkos napozóágyak feküdtek. A termekben elhelyezett képek, víz alatt készült szobrok cím nélküliek, ezzel sem befolyásolják a látogatók asszociációját.

 

 

 

A vasárnap délután kezdődő esemény késő estig változatos programot kínált. Gergye Krisztián Parti etűd című táncelőadása modern elgondolása a napozni induló mai férfinak. (Szerintem.)

A termeken átvonuló tánc mozgásra késztetett bennünket is. A "szívdobbanásos" szobába beterelődtünk, Krisztián azonban kinn rekedt. Így csak egy integetésre futotta tőle, tőlünk meg egy feltörő kacajra.

Ez volt az első performansz, amit Gergye Krisztiántól láttam, de bizonyos vagyok afelől, hogy ő is őrült. :)

A Cseh Tamás dalokat szolidan megéneklő Kálmán Gábor és Király Gellért kellett is a felfokozott hangulat enyhítésére.

Mondjuk akkor még nem sejthettük, milyen "katasztrófa" következik be a későbbiekben.

Az Idillek és Katasztrófák Kamarazenekar nevet viselő banda efZámbó Istvánnal, drMáriással, Endrei Dávid gitárossal, és a fenomenális Jeli Gergely dobossal nálam kivágta a biztosítékot. DrMáriás, bár jelen van a zenében, képzőművészetekben, most igazán maradhatott volna a muzsikánál. Átkötő szövegei fárasztóak, énekhangja idegesítő volt. Megint én vagyok rossz befogadó?!

Mi így búcsúztunk. Köszönjük Ernst.

Lát, hall, beszél

A Magyar Rett Szindróma Alpítvány hírességek segítségével hívta fel a figyelmet a fogyatékkal élők helyzetére.
A Mozaik Kávézóban borral, sütivel vártak minket múlt kedden. Kulka János is részt vett az eseményen.

Az If Kávézó BERKISÁRIK estjére késve érkeztünk. Sárik Péter zongorázott, Berki Tamás énekelt telt ház előtt. Hiába vártuk, hogy bárki felálljon, nem kedveztek nekünk.

Beestünk még a Dumaszínházba ugyanezen az estén. Hajdú Balázsról és Beliczai Balázsról lemaradtunk; Bellus István és Dombóvári István poénjait már az asztalunknál élvezhettük.

Szerdán átvettük jól megérdemelt MúzeumCafé magazinjainkat.Itthon vettem észre, hogy az egyikben Glenn Brown kiállításának plakátja is fellelhető.

A Centrális Galéria Arany János úti épülete a kiállítászárás előtt 3 nappal fogadott minket. Az elmúlt évtizedek plakátjai elfeledett korokba röpítettek. Fekete-fehér tévén a Táncdalfesztivál régi epizódjait követhettük figyelemmel.

 

A Budapest Jazz Clubban Pély Barna és Jelasity Péter családias hangulatú koncertjén sokat nevettünk. A fellépők is.
A Sexy Butterfly című szám Dorinának szólt, a Toxic M-nek, az Umbrella nekem. :)

Száz hullám taraján...

Goran Bregovic nem tartozik szorosan az elmúlt napok eseményeihez, csak annyiban, hogy éppen őt hallgatom. Permanensen.

A zenei dallamai fölidézik ringatózásunkat a Dunán. A Váci úti Hadikikötő nyílt napján semmit nem bíztak a véletlenre a szervezők. A gyerekeknek ugrálóvárral, kalandpályával kedveskedtek.

Szüleiket koncertekkel, hajózási lehetőséggel, látványos és/vagy interaktív programokkal várták. Még jógasátrat is fölállítottak.

A tűzoltóhajó manővereit messziről is jól láthattuk. A Szent Flóriánról random irányba induló vízsugarak miatt senki sem érezhette magát biztonságban.

Nem jelentettek viszont veszélyt a kis hajócskák, amiket a csendesebb szakaszon bocsátottak vízre hozzáértő, gondos kezek.

 

Az ügyes robot szintén nem ártott a légynek sem. Mondjuk M-mel nem bántuk volna, ha a röpködő dögöket megtizedeli.

 

Sétahajózásunk 40 perce alatt ritkán látott békés, fás tájat, jachtokat, kenusokat, uszályokat figyelhettünk meg.

Legnagyobb örömömre a Megyeri híd majd' minden szöglete láthatóvá vált, és jó alkalmat adott a fényképezésre.

A "lightos" lebegés után a velem egyidős hadihajóra szálltunk át, ahol is izgalmas két körre fizettünk be. Na jó, nem fizettünk egy fillért sem, hiszen a nyílt nap minden programja ingyenes volt.

 

A tűző nap ellenére egész nap lelkes, kedves katonák, tűzoltók, vadakat terelő juhászok segítettek, meséltek, válaszoltak, szóval mindent megtettek, hogy mi jól érezzük magunkat.

Egyszerre kb. 40-en fértünk föl ezekre a jól karbantartott "szovjet" hajókra. Először zavart a néhol bokáig hömpölygő víz, de megtudtuk, hogy a hűtés szempontjából létfontosságú.
Gyakorlatozás közben lőnek is a hajóra szerelt fegyverekkel, de nem a vízben teszik ezt, hanem "átszerelik" szárazföldi "talpakra".

A koncertek, a nagyszerű hangosításnak köszönhetően a terület bármelyik pontján hallhatóak voltak, ezért eshetett meg, hogy a fellépőket, -így a Nyári lányokat, Editet és Alízt is- maroknyi rajongótábor vette csak körül.

Mi éppen akkor álltunk sorban a tűzoltóautónál, aminek kosarával 30 méter magasba "repülhettünk".

A lélegzetelállító látványhoz társult "pilótánk", Gergely, aki több száz ember megutaztatása után is készséggel válaszolt a sablon kérdéseinkre. Türelmes "faj" a "tűzoltó-katona-vadakat terelő juhász".

Ez az utazás már majdnem nevezhető a nap fénypontjának, de überelte ezt a rendőrségi motorcsónakba való beszállás, majd a halálfélelem legyőzése.

Nem túlzok, hiszen aki ismer, tudja, rettegek a víztől, úszni sem tudok. Nagy hajókon biztonságban érzem magam, viszont SOHA nem ültem ladikba, kenuba, motorcsónakba. Nem is értem, hogyan gondolhattam, hogy ez utóbbi stabil jószág. Hát nem az.
A hullámok által dobált kis lélekvesztő sikításra inspirált mindkettőnket. Arra gondoltam, ha most beleesek, meghalok. Ebben a tudatban nem tudom, hogyan jelenthettek felemelő látványt a naplementében csillogó hullámok, a fényben úszó Megyeri híd, mégis egészen szürreális élmény volt. Féltem, és akartam.

A rocsózást, azaz a rohamcsónakozás élményét meghagytuk jövőre.

 

A Duna hullámaitól búcsút vettünk, az élményeket elraktároztuk. Ha nagyon öregek és szenilisek leszünk, erre akkor is emlékezni fogunk. :)