Az elmúlt három hétben megszámlálhatatlan élményben és
szeretetben volt részem. Bár a budapesti optikai tanfolyam heti 40 órára lefoglalt, tanulásra is megkövetelt nagyjából napi 2
órát, alvásra is kellett 5-6, de a „maradékban” koncentrálódott 10 számomra
fontos ember és helyszín.
Igaz, hogy Lengyel Tomival nem találkoztam, de a Sanyi és Aranka Színházban Jordi Galceran Bankhitelében karnyújtásnyira láthattam. Ez a darab volt számomra az első bizonyíték színészi képességeiről. (Leszámítva a kabarés megmozdulásait, mert azt régóta tudom, hogy humorban nagyon otthon van.) Azért megnéztem még a Vígben, az Átutazókban Avner Chori szerepében is. A púpos, szerencsétlen figura sem okozott csalódást. „Az apja minden álmát és érzékenységét örökölni fogja”- mondja egyik helyen leendő gyermekéről, de öngyilkossága szertefoszlatja az álmokat. Katartikus élményt mégsem ő okozott. Törőcsik Mari hangtalan Bobe Globcsikja megsiratott. A színpadon áttipegő idős asszony a legnagyobb színpadi jelenléttel bírt. Szívembe markolt, és újra meg újra fölidézi bennem a darabot. Józan Lászlót, Kern Andrást, Kerekes Józsefet is nagyon szerettem ezen az estén.
A Budai Vár üressége, szeretett városom fényei, a hűvös, arcunkba csapó szél párosult megismerkedésünk 3. évfordulójához. Találtam még egy izraeli szerencsepénzt. Oda tettem a többi közé.
Az Agape tökéletesen rugózott ágya a hosszú napok után
álomba ringatott.
Az Opus Jazz Club légköre, zenei palettája nem okozott
meglepetést az elmúlt látogatáshoz képest. Most viszont az étlapot tekintve
leesett az állam. Szolid árakat, fantáziadús ételeket, italokat találtam.
Örömmel konstatáltam, hogy a vezetőség átgondolta az étlap ár-érték arányait,
és a hétköznaphoz képest is telt házat produkált. A juhtúrós árpagyöngy
céklachips- szel nem igényelt ennyi sót, viszont mennyiségre, ízre kellemes
élményt nyújtott. A Virgin Mojito savanykássága kellemes, mennyiségre
kielégítő. M káposztás gnocchija tökéletes. A sört meg nem lehet elrontani.
Szülővárosom lusta polgáraként elhanyagoltam a múzeumokat. A
győri Zichy Ferenc Látogatóközpontot régóta terveztem, és Hamvazószerdán
befizettem a Káptalanházban egy két órás idegenvezetésre. Szabina és Klári kíséretében elindultunk. Először az Apor kiállítást néztük meg, majd sok-sok
lépcsőn fölmászva eljutottunk a toronyba, ahonnan Győr tetői és tornyai
sejtelmesen csillogtak a napfényes februárban. Szeretett színházam,
Székesegyházam, a Zsinagóga, és ismeretlen házak néztek vissza. Nem csak a
telefonommal fényképeztem le ezeket a pillanatokat.
A Bazilika kulcsait a kezembe foghattam, és kinyithattam
vele egy rácsos ajtót. A múzeumban Szent László „feje” is helyet kapott. A
Természettudományi Múzeumban kb. 2 éve Kustár Ágnes tartott bemutatót az
arcrekonstrukcióról, és már akkor megemlítette, milyen nagy munka Szent László
arcának megformálása, ennek hitelesítése. Mivel állából hiányzott egy darab,
ezt a részt csak a többi csont formája alapján tudták elkészíteni.
Az Egyházmegyei Kincstárban még sosem jártam. Kicsit
szégyellem is, mert gyönyörűek ezek a kelyhek, ékszerek, pásztorbotok,
palástok, és a többi szakrális emlék. A könyvtár is impozáns, de méretében,
kincseiben elmarad pl. Pannonhalmától. Bennem nem okozott semmilyen
hiányérzetet. Nem tudom, hol csúsztunk meg, mert a lányokkal 2 óra helyett hármat
töltöttünk el. Téma akadt bőséggel, látnivaló is. A pénztáros lány meg is
jegyezte a végén, mikor visszamentem a táskámért, hogy ilyen sokáig még nem tartott
az idegenvezetés. Nagyszerű érzés volt többet megtudni a városomról. Kicsit
másképp is látom, kicsit jobban is szeretem. :)
A Budapest- Győr- Bécs vonalról már csak az osztrák főváros
hiányzik. Vagyis már az sem.:)
Annyi mindent írhatnék még, de inkább csak vigyorgok, mint a tejbe tök. :)
