Miközben lassan-lassan
véget ér az idei foci vb, és a Dr. Csontot is rongyosra néztem –mint minden
évben-, még azt is bevállaltam, hogy péntek 13-án szert tegyek életem első
smartphone- jára.
Kultúraéhségem
a kánikula hatására nő, kénytelen vagyok egyre több olvasmányt leemelni a
polcomról, hogy csillapítsam a mérhetetlen tudásvágyat.
Ben bácsi könyvét
kézbe véve azt gondolom, nem tudok eleget a zsidók mindennapjairól. De imádom a
humorát, ahogy a súlyos gondolatok közé hanyagul odavág valami igazán velőset. Csellengők
című drámájában ezt adja Dezső szájába: „Egyik barátom, akivel együtt voltunk
Auschwitzban, most kegyeletből visszalátogatott oda. Állítólag tíz zloty volt a
belépődíj. (Elmereng) Érdekes, azelőtt nem kértek tőlünk olyat.”
Aztán persze
rájövök, mennyi mindent nem értek. Minél többet tudok, annál többet akarok.
Szóval jelenlegi tudásom birtokában bevallom, nem értem a rózsafűzért lóbáló
ateistákat, az ígérgetőket, a hazugokat, a gyilkosokat, a szeretetnélkülieket,
a gáncsoskodókat, a környezetszennyezőket.
Nem fogom föl a gyermekbántalmazók, állatkínzók brutalitását.
Nem fogadom el a meleg-ellenességet, a zsidózást, a cigányüldözést, a
rasszizmust. Számomra az embereknek összesen két csoportja létezik: a jók és a
rosszak.
Ja, és aki
ellopta a scrabble-ömet, nyugodtan kirakhatja belőle pluszpontokért, hogy
faszkalap…
Ben Turán
Szívzsidója többek között erre is rávilágított. Így lassan tényleg elkezd
uralkodni körülöttem a rend.
